Gazdaság HVG 2025. január. 08. 07:22

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

Úgy volt, hogy minden vízügyes dolgozó kap bruttó 350 ezer forint év végi prémiumot. Aztán nem kaptak.

Egy Orbán Viktor arcképével díszített karácsonyi üdvözlőlapot kaptak e-mailben a főigazgatótól az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) dolgozói – írja vízügyes forrásaira hivatkozva a Telex.

A személyi kultuszt szimbolizáló köszöntésnél többre számítottak a dolgozók. Év végén először pletyka szinten terjedni kezdett, hogy a dolgozók bruttó 350 ezer, azaz nettó 230 ezer forint év végi prémiumot kapnak. Majd kiderült, hogy igaz a hír, december 13-án ki is írták a 350 ezer forintot a bérjegyzékben. Négy nappal később azonban a bérjegyzékben már nyoma sem volt a prémiumnak.

Az OVF nem válaszolt a lap elmaradt prémiummal kapcsolatos kérdésére, a szervezet annyit közölt: „a vízügyi ágazatban dolgozók anyagi megbecsülése érdekében” idén átlagosan 30 százalékkal nő a vízügyi igazgatóságok, illetve az OVF bértömege, majd 2026-tól újabb 12, 2027-től pedig további 10 százalékkal emelkedik a dolgozók bére.

Egyúttal válaszukban emlékeztettek arra, hogy a szeptemberi árvíz elleni védekezésben való részvétel elismeréseként számos vízügyi szakember részesült a kormány által nyújtott egyszeri pénzügyi jutalomban. Utóbbi nettó 200 ezer forint volt, ám ezt csak azok kapták, akik közvetlenül részt vettek a védekezésben. Azok, akik mindeközben az OVF alapfeladatait látták el, nem kaptak prémiumot, ahogy az irodai dolgozók túlnyomó többsége sem.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.