Külpolitikai újságíróként egy ideig még folytatja.
24 év után visszavonul a közélettől és a politikától Georg Spöttle – jelentette be a kormánymédiában rendszeresen szereplő, a kormány migránsellenes szólamait megerősítő „biztonságpolitikai szakértő” a Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy pénteken még lesz egy rendezvény, amelyen részt vesz, és január 20-án is „mond pár szót” Donald Trump beiktatásának budapesti ünnepségén.
„Nem fogunk többet a TV-ben sem találkozni. Külpolitikai újságíróként még egy ideig dolgozom tovább, de lehet, hogy hamarosan csatlakozom azon német nyugdíjasokhoz, akik pálmafák alatt akarják eltölteni utolsó éveiket, ami nem egy rossz dolog” – fogalmazott a bejegyzésben.
A budapesti születésű, később Németországban élő Spöttle a kétezres évek óta rendszeresen szerepel a magyar sajtóban. Kezdetben rendőrségi, biztonsági, az elmúlt években pedig biztonságpolitikai, közéleti területeket érintő kérdésekben nyilatkozott, a kormánymédia egyik kedvenc, legtöbbször szerepeltetett „szakértőinek” egyike. A bevándorlási válság idején, 2015-től a kormány migránsellenes álláspontját erősítette, és olyan lakossági fórumokon is fellépett, amelyet a kormánypárt szervezett a 2018-as választásokat megelőzően.
Az orosz–ukrán háborúban az oroszok meghívására Spöttle ellátogatott a frontra, majd a Demokratának nyilatkozva arról beszélt, hogy az ukránok terrorista módszereket alkalmaznak, az oroszok részéről gyűlölettel nem, hazaszeretettel viszont találkozott.
Spöttle egyébként nem tekinti magát közszereplőnek, így a kommunista rezsim titkosszolgálati iratait őrző levéltárban egyelőre nem lehet betekinteni az esetlegesen róla keletkezett dokumentumokba. Erről alábbi cikkünkben olvashat bővebben: