Vannak könyvek, amelyeknek nem a könyvespolcon, hanem leginkább a konyhában van a helye. A pulton, a hütő tetején, a stelázsin, bárhol a kezünk ügyében. Az sem baj, ha foltosak lesznek.
Mert az a folt éppen nem a becsületükön esik. A folt adja a becsületüket. Olyasvalami ez, mint az antivilágban, amikor a szerkesztőségben egy szál titkárnő püfölte a tologatófejes írógépet, szanaszét hevertek a papírok, és a főszerkesztő azt mondta, nem is tisztességes kézírat az, amelyiken nincs legalább egy zsírfolt, kávéfolt, netán vörösborfolt.
Nem kell álszenteskedni, akkoriban járta egy másik mondás is, miszerint a szerkesztőség félúton van a nyomda és a kocsma között. De hát ez még az átkosban volt, ne is fejtegessük, hová jutottunk. Inkább forduljunk vissza a kályhához, azaz a konyhához, ahonnan indultunk, s ahova megérkezünk. Nagyon nem szeretem, ha "e sorok írója" kiterpeszkedik az írásból, és a saját kínjait ecseteli. Most kénytelen vagyok. Be kell vallanom, nemhogy kínban vagyok, de kifejezetten utálom, ha valaki angyali mosollyal be akar férkőzni a konyhámba. Kivéve, ha az illető a lányom. Neki mosolyognia sem kell. Most meg önként és emelt fővel három nőt is bevittem.
Ráadásul az egyik az én kutyás lelkületemet és terepemet két fekete macskával kezdte ki. Ebből minimális facebookfüggőségben és netnapló olvasásban szenvedők már sejthetik, hogy Bezselics Ildiről, vagyis a Két cica konyhájáról van szó, aki ezzel a címmel írta szakácskönyvét is. Hogy nála micsoda dolga lehet Ginevrának és Lénának, akik egeret legfeljebb a mesekönyvben nézegetnek, miközben a konyha sarkában várják kedvenc almás-csirkés salátájukat, úgyis mint macskaeledelt. A könyv megjelenéséről már "központilag" tudosítottunk, de azért csak meg kell indokolni, hogy mit keres a konyhámban?! Hát, mert örömfőz, és az örömfőzést nála örömbeszerzés előzi meg, amihez először is kell egy jó lista. Ezt tanulom, mert nekem sosincs, folyton improvizálok a piacon. S lehet még tőle tanulni az örömeszközök beszerzésének, az örömspájzolásnak, de még az örömmosogatásnak a mikéntjét is. Közben odavet a keményfedelű spirálosba vagy 150 receptet az igen aktuális sörös malachús tortától a citromfüves mandarinkompótig kezdőknek és haladóknak, alsósoknak, felsősöknek.
Mautner Zsófi is főzőiskolát nyitott, egészen alapfokon. Pedig mesterképzőt is nyithatna, mert igencsak messzire jutott onnan, hogy a brüsszeli diplomáciai szolgálatban írni kezdte az évtized legnépszerűbb blogját, a Chili&Vanilíát. Úgyis mint a mi Goldenblogos büszkeségünket, lévén az első gasztrokategóriás győztesünk, így már nem is kellene magyarázni, mit keres a konyhában az alaptankönyv. Ráadásul fordítva müködött, hiszen gyors egymásutánban előbb két komoly világatlasznak is beillő szakácskönyvvel jelentkezett pár éve, hogy most - amikor már az Ízes élet főzőmüsor háziasszonya is - galuskát szaggasson, krumplit süssön. Miért is? Azt mondja, ezúttal nem önkifejez, önmegvalósít, nem róla szól a történet, hanem mindazokról, akik most kezdenek: "Azért írtam, hogy elsősorban a kezdőknek segítsek megszerezni azt a magabiztosságot a konyhában, amely megalapozza olvasóim későbbi rutinját és kreativítását. Nem profi séfként teszem mindezt, hiszen nem is vagyok az, hanem mint egy legjobb barátnő, aki ott áll mellettük a konyhában." Hát nekem önkifejezéssel és magabiztossággal ellátva is szükségem van egy ilyen barátnőre, éppen azért, mert muszáj, hogy a nagy kreativításban valaki emlékeztessen rá, hogyan is kell rántást kavarni, ecetes-cukros salátalevet lögybölni, madarat habozni a madártejre.
Ugron Zsolnának a Hét évszak - receptek és történetek című könyvével viszont pont azért van helye a konyhámban, mert szerinte, amit írt, az nem szakácskönyv: "Elsősorban azért, mert én magam nem vagyok szakács, sem gasztronómiai szakértő, de még ismert gasztroblogger sem." Persze hogy nem, ő írónő, különben hogy merné kibeszélni a nagymamát, aki a vége felé már (lehet elájulni kedves olvasó) : " Mindig cigarettázva állt a tűzhely mellett. Nagyapám néha mondogatta, ha nincs a főtt ételben egy kis cigarettahamu, neki nem is ízlik igazán." Amúgy Zsolnánál tényleg hét évszak van. Ebből a télből is mindjárt kettő, a lopakodó és a mozdulatlan. Most pont az utóbbi, az ágfagyasztó, orrhegypirosító, amikor olyan jó felmelegedni, megérkezni, otthon lenni a konyhában egy tányér fűszeres, füstölt szalonnás, pórés levessel, krémes vargányás rizottóval. Karácsony harmadnapján pedig már leülni a konyhaasztal mellé és a gyerekek színes ceruzáival tervezni a szilveszteri, újévi menüt, amit nem lehet csak egy lencselevessel megúszni. Közben előszedhetjük az almáriumból a dugi tortát, az utolsó szeletet a narancsos, feketecsokoládés, mézes 12/25-ből, aminek titokzatos neve éppen a karácsony első napját jelöli.