A tudóscsoport egyik tagja szerint nincs sok esély arra, hogy jelentős felfedezéseket tesznek, egy évvel a járvány kirobbanása után.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői szerdán ellátogattak a vuhani Virológiai Intézetbe (WIV) – írja a CNN. A WHO csapata a közép-kínai Vuhanban tavaly megjelent új koronavírus kialakulásának pontos körülményeit szeretné rekonstruálni.
A vuhani víruslabor a legmagasabb, BSL-4-es biztonsági besorolású, és olyan rendkívül veszélyes kórokozók kutatására hozták létre, mint például a koronavírusok. Miután a Covid–19 betegséget okozó SARS-CoV-2 koronavírust Vuhanban azonosították először, a labor hamar az összeesküvés-elméletek visszatérő elemévé lett.
A gyanakvást nem segített eloszlatni a kínai kormány titkolózása: előbb a vírus létét, majd az általa okozott fertőzés súlyosságát próbálták meg elhallgatni, továbbá hátráltatták a kórokozó eredetének feltárására vonatkozó kutatásokat. A WHO szakértőinek több mint egy évet kellett várniuk, mire vizsgálódni kezdhettek Vuhanban, és az utolsó pillanatig gördítettek újabb és újabb akadályokat az útjukba, programjukat pedig a kínai partnerek által szervezett látogatásokra korlátozták.
A tudományos konszenzus jelenleg az, hogy a SARS-CoV-2 természetes úton terjedt át denevérekről az emberre, és azon a vuhani piacon történhettek az első fertőzések, ahol január végén már jártak a WHO szakértői. Annak a kockázata, hogy hasonló módon világjárványt okozhat például egy koronavírustörzs, már évtizedek óta ismert.
A WHO küldetésének egyik tudósa, Peter Daszak a CNN-nek nyilatkozva azt is előre bocsátotta a vuhani labor védelmében, hogy személyes tapasztalatai alapján teljesen megbízható intézményről van szó. Daszak szerint a labortól várhatóan minden segítséget megkapnak majd a munkájukhoz. Azt azonban megjegyezte nyilatkozatában:
nem valószínű, hogy a WHO csapata jelentős felfedezéseket tesz Vuhanban. Egy évvel ezelőtt még más lehetett volna a helyzet.