Világ MTI 2020. szeptember. 07. 22:08

A belarusz kormányfőnek beadták az orosz vakcinát, „kiválóan” érzi magát

Raman Haloucsenka csütörtökön kapta meg az új koronavírus ellen rohamtempóban kifejlesztett védőoltást.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Beoltatta magát az új koronavírus elleni orosz védőoltással a fehérorosz miniszterelnök – közölte hétfőn Minszkben sajtótitkára, aki szerint főnöke kiválóan érzi magát. Raman Haloucsenkának csütörtökön adták be a vakcinát, miután véget ért a tárgyalása az orosz kormányfővel.

Mihail Misusztyin orosz kormányfő jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfővel folytatott szeptember 4-i tárgyalásán, hogy Haloucsenka úgy döntött, kipróbálja magán az orosz védőoltást. Előzőleg Vlagyimir Putyin és Lukasenka megállapodtak, hogy Fehéroroszország az egyik első ország lesz, ahová szállítanak az orosz vakcinából.

Gyenyisz Logunov, a vakcinát kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatóhelyettese a Rosszija 24 televíziónak pénteken azt mondta, hogy az intézet a tervek szerint szeptember 11-12-én kaphatja meg az engedélyt a vakcina polgári forgalmazására. Ezután megkezdődhet a veszélyeztetett lakossági csoportok – orvosok, pedagógusok – önkéntes alapú, tömeges oltása.

Orosz hírügynökségek szerint a The Lancet című orvosi folyóirat publikálta a Szputnyik V tesztelése első és második szakaszának eredményeit. A közlés értelmében a beoltott páciensekben nagyjából másfészer annyi antitest alakul ki, mint azokban, akik túljutottak a COVID-19 betegségen.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.