Az olasz IronLev megoldotta, hogy ne kelljen speciális sínpárokat alkalmazni a maglev technológián alapuló vonatok közlekedéséhez. Ezzel 340 ezer kilométernyi meglévő vasúti pálya válhat az ilyen – Kínából és Japánból ismerhető – szupervonatok számára használhatóvá Európában.
Hatalmas lépést tehet Európa a vasúti hálózata modernizációja felé. Az olasz IronLev nevű cég azon dolgozik, hogy a maglev technológiát a hagyományos sínpályákra ültesse át. Tesztjeik alapján az elképzelés életképes.
A maglev technológia azt jelenti, hogy a járművet a mágneses erő tartja a sínek fölött, így a vonattest nem érintkezik a pályával, hanem lényegében lebeg fölötte. Emiatt kerekekre sincs szüksége. Ilyen vonatok már javában szelik a kilométereket Dél-Koreában, Kínában és Japánban is, ám ezekhez speciális sínpályát is kellett építeni.
Az IronLev eredménye éppen ezért mérföldkő: Európában jelenleg 360 ezer, világszerte mintegy 1,5 millió kilométernyi sínpálya van kiépítve. Ezek maglev-kompatibilissá tétele olyan drága lenne, hogy a modernizációs projekt életszerűtlen.
A hagyományos vonatok komoly hátránya, hogy minél gyorsabbak, annál nagyobb zajjal és rezgéssel jár a közlekedésük. A maglev elven működő vonatok azonban szinte hangtalanul tudnak elérni akár 600 km/h sebességet.
Az IronLev a tesztjében 70 km/h-s sebességet tudott elérni. Ez jelentősen elmarad a fent említett csúcssebességtől, ám ha hozzávesszük, hogy ehhez semmilyen mértékű pályamódosításra nem volt szükség, akkor igen komoly eredményről beszélhetünk. És persze dolgoznak a technológia optimalizálásán.
A maglev vonatok segítségével a vasúti közlekedés szén-dioxid-kibocsátása is jelentős mértékben csökkenthető lehet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.