A Szputnyik V a HIV-fertőzötteket is képes megvédeni a súlyos koronavírus-fertőzéstől – erre jutott legalábbis egy orosz kutatás.
Nagyfokú, 79 százalékos hatékonyságot mutat a koronavírus elleni Szputnyik V vakcina a HIV-fertőzöttek szervezetében – ismertette a kutatási eredményeket hétfőn az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).
Az orosz oltóanyagok terjesztését finanszírozó RFPI felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) és az AIDS elleni küzdelem és megelőzés moszkvai központja által végzett kísérletek, s a The Lancet című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Szputnyik V a világon az első olyan koronavírus elleni vakcina, amely igazoltan hatékony az antiretrovirális gyógyszerekkel kezelt HIV-fertőzöttek szervezetében. A HIV-vírus okozza az AIDS betegséget.
A tanulmányt több mint 24 ezer, antiretrovirális kezelésben részesülő HIV-fertőzött részvételével végzett kísérletek után publikálták. A Szputnyik V e páciensek csoportjában több mint 90 százalékos hatékonysággal vette elejét a HIV-fertőzöttek kórházi kezelésének, s 97 százalékot is meghaladó hatékonysággal akadályozta meg a koronavírus-fertőzés súlyos, illetve közepes nehézségű tüneteinek kialakulását az immunhiány-vírussal (HIV-vírussal) fertőzötteknél.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábbi adatai szerint a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szoruló HIV-betegek esetében a halálozási arány meghaladta a 23 százalékot.
Meredekebben csökken a Sinopharm-, a Szputnyik- és az AstraZeneca-oltások hatékonysága egy új magyar kutatás szerint
Ezzel szemben a Pfizer-BioNTech- és a Moderna-oltásának hatékonysága szinte minden korcsoportban egyenletesen és kisebb mértékben esett.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.