Még a kórházból is arra szólította fel a követőit, hogy folytassák a harcot a vakcinák ellen.
Belehalt a koronavírus okozta betegségbe az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Chaj Saulian korábban oltásellenes tüntetéseket szervezett, azokon beszédeket mondott, és a közösségi médiában felszólította jelentős számú követőjét, hogy ne hordjon maszkot, s ne oltassa be magát, mert véleménye szerint "nincs járvány, az oltás felesleges és veszélyes".
Két héttel megfertőződése után súlyos állapotban a Tel-Avivtól délre lévő Holonban a Wolfson kórházba került, ahol hétfő reggel életét vesztette a koronavírus szövődményei miatt.
Halála előtt két nappal Saulian a kórházi ágyáról oxigénmaszkban még felszólította oltásellenes követőit, hogy folytassák a harcot a vakcina ellen, s szálljanak szembe a "kormányzati kényszerítéssel".
Izrael a viszonylag kisszámú oltásellenes mozgalom mellett élen jár a koronavírus elleni oltásokban, december vége óta 6 046 227 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer–BioNTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 65,02 százaléka, de ez sem bizonyult elégnek ahhoz, hogy az erősen fertőző delta variáns ne indítsa el a járvány újabb hullámát.
A védettség növelésére augusztusban újabb, harmadik oltási kampányt hirdettek meg, melyben eddig 2 897 702-en vették fel a harmadik adag vakcinát, mely a lakosság 31,16 százalékát jelenti.
Vasárnap 7781 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben. Jelenleg 80 931 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1120-an vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 684, és 186-ot tartanak életben lélegeztetőgéppel. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki. A koronavírus okozta betegségben (Covid–19) tavaly február óta 7406-an haltak meg Izraelben.