Tech MTI 2021. július. 13. 10:03

Kiderült, hogy szó szerint az ember agyára megy a klímaváltozás

A változó éghajlat befolyásolta az ember testének és agyának méretét egy új evolúciós kutatás szerint, mely 300 kövület adatait vetette össze klímamodellekkel.

A Homo sapiens faj mintegy 300 ezer éve alakult ki az emberi nemen, a Homón belül. Alfaja a Homo sapiens sapiens, vagyis a mai modern ember, amely jóval nagyobb termettel és háromszor nagyobb aggyal rendelkezik, mint az egymillió éve élt emberek. Régóta folyik a vita arról, milyen tényezők támogatták az ember ilyen irányú fejlődését.

A Cambridge-i Egyetem és a Tübingeni Egyetem tudósai a vizsgált 300 kövületnél – melyek kora mintegy egymillió évre nyúlik vissza – meghatározták, milyen hőmérséklet, mennyi csapadék és milyen egyéb éghajlati viszonyok jellemezték az adott egyed életkörülményeit. A Nature Communications című tudományos lapból kiderül, mire jutottak: szoros kapcsolat van a hőmérséklet és a test mérete között, bizonyítva, hogy a klímának fontos szerepe volt ebben az időszakban a testméret alakulásában.

"Minél hűvösebb van, annál nagyobbak az emberek. Ha nagyobb vagy, nagyobb a tested, akkor több hőt termelsz, de viszonylag kevesebbet veszítesz el, mivel a tested felszíne nem tágul ugyanolyan mértékben" – idézi a The Guardian Manuel Willt, a Tübingeni Egyetem szakértőjét, a tanulmány vezető szerzőjét.

A klíma és a testtömeg közti kapcsolat egybevág a Bergmann-féle biogeográfiai szabállyal, mely szerint hidegebb környezetben nagyobb a testtömeg. Ez megfigyelhető például olyan fajoknál, mint a medvék: az Északi-sarkvidéken élő jegesmedvék például jóval nagyobb tömegűek, mint a melegebb éghajlaton élő barnamedvék.

"Ez nem teljesen meglepő eredmény, de érdekes látni, hogy ebből a szempontból evolúciónk nem is annyira tér el más emlősökétől" – fogalmazott Nick Longrich, a Bathi Egyetem Milner Evolúciós Központjának munkatársa, aki nem vett részt a kutatásban.

Az agynak a stabilitás a fontos

A tanulmány összefüggést talált az agy mérete és a klíma között is, de az eredmények szerint a környezeti tényezőknek jóval kisebb hatása van az agy, mint a test méretére. Ez azt bizonyítja, hogy az agy és a test mérete különböző evolúciós nyomás alatt áll, és különböző okok miatt növekszik.

A tudósok arra jutottak, hogy önmagában a hőmérsékletnek nincs hatása az agy méretére, ehelyett inkább a stabilitás a döntő tényező: a stabilabb klíma nagyobb agyat eredményez.

Egy nagy agy működtetéséhez sok energiára van szükség. Stabil környezetben több élelem található állandó jelleggel, így valószínűleg elég tápanyag áll rendelkezésre az energiaszükséglet kielégítésére – fogalmazott Will.

Arra is találtak jeleket, hogy az agy méretére a viselkedésbeli változások, például a vadászati stratégiák alkalmazása is hatással lehetett. Ezek a jóval közvetettebb tényezők rávilágítanak arra, mennyire összetett folyamatok vezettek az emberi evolúcióhoz.

Will kiemelte: az evolúció folyamatosan tart, de ma más tényezők hatnak, mint egymillió éve. "A múlt utalhat a jövőre, tanulhatunk belőle. De nem vonhatunk le egyszerű következtetéseket. Miközben most azt látjuk, hogy a klíma egyre melegszik, nem következtethetünk ebből arra, hogy az emberek teste emiatt egyre kisebb lesz."

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos hírekkel is szolgáló Facebook-oldalát.

hvg360 Lenthár Balázs 2024. december. 16. 19:30

Rendszerváltás 35 – Belarusz, az ország, amely alól kidőlt a Szovjetunió

A totális szovjetorosz elnyomás sikerrel járt a nemzeti kultúra felszámolására indított hadjáratával, a gazdasági mutatók jók voltak, így az általános életszínvonal is szovjet viszonylatban magasnak volt tekinthető és ebből kifolyólag egészen a ’80-as évek második feléig Belarusz lakosságának nagy része semmiféle komoly változásra nem vágyott. Aztán jött Csernobil és utána egymást követően potyogtak ki a szó szoros értelmében vett csontvázak a szovjet múlt rég eltemetett szekrényéből. Ám még ezek sem ingatták meg a tagköztársaság népének bizalmát a szovjet keretrendszerben, és ha nem omlik össze a Szovjetunió, Belarusz talán még ma is önként és dalolva lenne a része. Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemzővel, a posztszovjet térség szakértőjével beszélgettünk.