A fizetős ügyfelek mostantól rugalmasabb módon beszélgethetnek a ChatGPT-vel, miután az megkapta az OpenAI vonatkozó frissítését.
Szűk egy évvel ezelőtt, 2024 májusában mutatta be az OpenAI azt a fejlesztését, amivel a ChatGPT már a hangalapú beszélgetéskre is képessé vált. A vállalat végül 2024 szeptemberében tette minden előfizető ügyfél számára elérhetővé az újdonságot, most pedig egy újabb frissítés érkezett hozzá. A cég szerint ezzel még jobb élménnyé vált a beszélgetés a robottal.
Manuka Stratta, az OpenAI egyik kutatója egy YouTube-videóban beszélt arról, milyen változással találkozhatnak a felhasználók. Ezek szerint sikerült orvosolni azt az egyébként bosszantó problémát hogy a ChatGPT Advanced Voice Mode (AVM) funkciója gyakran félbeszakítja a felhasználókat. A tapasztalatok szerint ha valaki egy nagyobb levegőt vesz, vagy kicsit gondolkodik a mondanivalóján, a rendszer úgy érzékeli, hogy befejezte az illető a beszédet, és elkezd válaszolni neki.
A fizetős ügyfelek – köztük az OpenAI Plus, a Teams, az Edu, a Business és a Pro csomagot használók – ezentúl ritkábban tapasztalhatnak hasonlót az AVM használatakor. Emellett a cég a hangasszisztens személyiségén is fejlesztett.
Az OpenAI szóvivője a TechCrunch-nak úgy nyilatkozott, hogy a mesterségesintelligencia-hangasszisztens „közvetlenebb, vonzóbb, tömörebb, konkrétabb és kreatívabb” válaszokat ad.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.