Egy 24 tudományos intézet tudósaiból álló csapat a madarak kihalásán keresztül próbált rámutatni arra, hogy milyen súlyos ára van az ember felelőtlenségének a bolygó szempontjából.
Amerikai kutatók egy olyan újabb biológiai szabályt alkottak, amelyik látszólag szembe megy egy általánosan elfogadott feltételezéssel az élet stabilitásával és erőforrásmegőrző képességével kapcsolatban.
Nagyjából 150 évvel ezelőtt óriási vitába bonyolódott a hím pillangók színeivel kapcsolatban két ikonikus brit evolúciókutató, Charles Darwin és Alfred Russel Wallace. Hogy melyiküknek volt igaza, az végül csak mostanában dőlt el a mesterséges intelligencia segítségével.
Csányi Vilmos etológust nem kell bemutatni. Új művében, a Teremtő képzelet – A kreativitás evolúciója című könyvben az emberré válás útját mutatja be az etológus szemszögéből, és kitér arra is, hogy mi az emberi élet értelme.
Amerikai biológusok új kutatási eredményei betekintést nyújtanak a zsiráfok biológiájába, újszerű megvilágításba helyezve, hogy miért is olyan hosszú a nyaka a hím és a nőstény egyedeknek. Az okok ugyanis különbözők.
Intelligensebbek lettek a madarak az évmilliók alatt, és ez köszönhető a dinoszauruszok kihalásának is. Példátlan részletességű madárcsaládfát készítettek a kutatók, melyből sok érdekességre derült fény.
Két külön élőlényből egy új jött létre azáltal, hogy egyik bekebelezte a másikat. Amikor legutóbb ilyen történt, a Földön megjelentek a növények.
Óriási evolúciós lépés volt a két lábon járásra történő átállás, és a kutatók még mindig nem tudják pontosan, hogyan is történt ez. Korábban a végtagokra, a vállra, a medencére és a gerinccsontokra összpontosítottak ezzel kapcsolatban, most viszont kiderült, sokkal árulkodóbb lehet a belső fül.
Amerikai kutatók egy kísérlet során rájöttek, hogy azok, akiknek ADHD-ra jellemző, figyelemzavaros tüneteik vannak, sokkal több élelmet tudnak gyűjteni, mint azok, akiknél nincs jelen ilyen fejlődési rendellenesség.
Az Illinois-i Egyetem kutatói szerint az, hogy ki mennyire képes a tájékozódásra, leginkább a neveltetésben, nem pedig a génekben keresendő.
Sokáig úgy gondolták, hogy a neandervölgyi ember és a homo sapiens külön fajhoz tartoztak, ám ez a nézet az elmúlt években a tudományos felfedezések hatására kezdett megváltozni. Emiatt azt is újra kell gondolnunk, mi tesz bennünket emberré.
Evolúciós szempontból előnyös, ha valaki korán kelő típus – legalábbis a bolygó azon részén, ahol mi élünk. Mindezt a neandervölgyi embernek köszönhetjük.