Tech MTI / hvg.hu 2020. október. 13. 06:20

Felfüggesztették a Johnson & Johnson vakcinájának a tesztelését

A Johnson and Johnson vakcinájának tesztelésekor az egyik tesztalany megbetegedett, a cég orvosai vizsgálják a résztvevőt.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Felfüggesztette hétfőn a Johnson and Johnson amerikai gyógyszeripari óriás koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, miután megmagyarázatlan egészségügyi probléma lépett fel az egyik tesztalanynál.

A cég egyike azoknak, amelyek versengenek azért, hogy elsőként állítsanak elő védőoltást a betegség ellen.

A tesztelés jelenleg a három szakaszból álló klinikai próbák utolsó részében tart, amelynek során a vakcinát emberek ezreinek adták be, hogy vizsgálják hatékonyságát és biztonságos alkalmazását.

A Johnson and Johnson a múlt hónapban azt közölte, hogy három kontinensen hatvanezer embert kíván bevonni a kísérletek harmadik szakaszában.

Hétfőn azonban egy közleményben azt írták, általában egy klinikai teszt során előfordulnak betegségek, még súlyosak is, és várható, hogy a nagyobb létszámban végzett kísérleteknél, nagy számban jelennek meg.

Azt is megállapították, hogy különbség van abban, ha vizsgálati szinten jelentik be a kísérletek felfüggesztését, mint amikor egy egészségügyi hatóság rendeli el ugyanazt.

A cég hangsúlyozta, erősen elkötelezett a vakcina biztonságos használata iránt. Kiemelte továbbá, hogy a kísérletben résztvevő alany betegségét vizsgálják a vállalat orvosai, valamint a független ellenőrző testületek egészségügyi emberei.

Szeptemberben az egyik legígéretesebb vakcina tesztelését kellett egy időre felfüggeszteni, mert az egyik tesztalany megbetegedett. Az Oxfordi Egyetemen készülő védőoltás tesztelése végül egy hét szünet után indulhatott újra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.