Nyílt levelet tett közzé az Apple weboldalán a rasszizmusról a vállalatot vezető Tim Cook.
Különös dologra figyelhettek fel azok, akik csütörtökön felkeresték az Apple nemzetközi weboldalát. A szokásos termékhirdetések helyett egy hivatkozás jelenik meg, amely Tim Cook nyílt leveléhez vezet. Miután már sokadik napja tartanak a zavargások az afroamerikai férfi, George Floyd meggyilkolása miatt, az Apple vezére ebben azt kéri, az emberek fogjanak össze a rasszizmus, valamint a társadalomban mélyen gyökerező diszkrimináció ellen.
Mint írja, a múlt fájdalmai máig hatnak az amerikai társadalomban, és ez nemcsak az erőszakban mutatkozik meg, hanem a hétköznapok mélyen gyökerező diszkriminációjában is. Cook szerint hiába változtak meg a törvények az elmúlt évtizedekben, azokat továbbra sem alkalmazzák a színesbőrűek védelmére.
Az Apple-vezére kiemelte, a cég sokszor merített már erőt az emberi sokféleségből. A termékek fejlesztésénél is arra törekednek, hogy olyan eszközök készüljenek, amelyeket egyformán használhat mindenki.
Cook szerint továbbra is az a céljuk, hogy technológiával és erőforrással segítsék az oktatási rendszert, és támogatni fogják azokat a szervezeteket, amelyek harcolnak a faji megkülönböztetés ellen. A teljes levél itt olvasható el (angol nyelven).
George Floyd halála óta folyamatosak a zavargásokba hajló tüntetések az Egyesült Államokban. Az afroamerikai férfivel a független orvosszakértők szerint az őt igazoltató három rendőr együttesen végzett. A földön fekvő, megbilincselt Floyd halálát közvetlenül az okozta, hogy egyikük több mint nyolc percen át térdelt a nyakán.