Még egy meglepetéssel készülhet a Samsung a nevek terén az S20 bemutatójára. Ha hihetünk a napvilágot látott információnak, nem a Galaxy S20+ lesz a legerősebb mobil a sorozatban.
A korábban kiszivárgott információk szerint február 11-én mutatja majd be a Samsung az idei évre szánt csúcsmobiljait, a Galaxy S20-család tagjait. A széria kapcsán nemcsak a specifikációról lehetett pletykákat hallani, hanem a készülékek elnevezéséről is. Sorrendben ugyanis a Galaxy S11 név jönne, ám idő közben egyre biztosabbnak tűnik, hogy Galaxy S20 lesz belőle. Pedig már arról is suttogtak, hogy ezúttal a Galaxy One jön.
A mostani állás szerint úgy tűnik, a Galaxy S20 elnevezés lesz a befutó. Erről árulkodik az a blogbejegyzés, amit a brit mobilkereskedő cég, a MobileFun tett közzé. A cég az érkező telefonok tokjáról írt információkat és közölt képeket, amik alapján valóban Galaxy S20 néven szólíthatjuk majd a zászlóshajókat. De a bejegyzésből egy másik, még ennél is érdekesebb dolog is kiderült.
Ezek szerint a Samsung nemcsak abban változtat idén, hogy nem a sorrendben következő számmal jelöli meg a készülékeit. A bejegyzés szerint az S20 és az S20+ mellett
az abszolút csúcskategóriát az S20 Ultra elnevezéssel kell majd keresni.
Ahogy a GSMArena megjegyzi, korábban az Ultra nevet még egyetlen Samsung telefon sem kapta meg, így ez (is) újdonság lehet majd a kínálatban.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.