Tech hvg.hu 2018. május. 02. 10:43

Megjött a Facebook csodaszemüvege: sem számítógép, sem telefon nem kell hozzá, hogy a virtuális valóságban legyen

Mark Zuckerberg fél éve mutatta be az Oculus Rift továbbfejlesztett változatát, az Oculus Gót, mostantól pedig már kapható is az eszköz.

Május 1-je idén nemcsak a munka ünnepe volt, hanem a Facebook szokásos éves fejlesztői konferenciájának, az F8-nak is a kezdetét jelentette. Az eseményt rögtön egy bejelentéssel kezdték Zuckerbergék: mostantól rendelhető a Facebook olcsó virtuálisvalóság-szemüvege, az Oculus Go.

A készüléket még 2017 októberében jelentették be, amelyet a Rift tovább fejlesztett változatának szántak. Zuckerberg akkor úgy nyilatkozott róla: az eddigi legteljesebb VR-élményt nyújtja az eszköz. Ehhez nem kell sem a lencsék elé behelyezett mobil, sem számítógép, kábel, így teljesen önálló eszközként kezelhető. Ezt a fejlesztők szerint több mint 1000 alkalmazáson, játékon próbálhatjuk ki.

Facebook

A bejelentés szerint mostantól 23 országban lehet elérni a VR-szemüveget – köztük sajnos nincs ott Magyarország. Persze ez nem akadály annak, hogy hazánkba is jusson belőle: elég, ha van például egy angliai ismerősünk, aki megrendeli nekünk, majd továbbküldi, ha megérkezett.

A készülékből kétfélét lehet kapni: van egy 32 és egy 64 GB-os változat. Előbbi 199, utóbbi 249 dollárba kerül, ez 51 és 64 ezer forintot jelent, megrendeli pedig ezen az oldalon lehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?