Hadházy Ákos azonosította a férfit, akit az indiai Keralában magánlátogatáson lévő Orbán Viktor kíséretében fotóztak. Krishna Kumar Magyarországon működtet ájurvédikus gyógyító központot, és ebben Gattyán György az üzlettársa.
“Kiderült, ki az a szakállas férfi, aki a repülőtéren készült fotón a miniszterelnök mellett áll: Krishna Kumar, egy hagyományos indiai gyógyászattal, ájurvédával foglalkozó, budapesti és albertirsai központ vezetője.” – írta vasárnap Facebook-posztjában Hadházy Ákos.
A független képviselő ezzel azonosította, hogy ki az a férfi, aki a szombaton szintén Hadházy által közzétett indiai sajtótudósításhoz mellékelt fotón az indiai Kerala államban, a családtagjaival magánlátogatáson lévő Orbán Viktor miniszterelnök mellett áll.
A HVG is írt róla, hogy az Orbán indiai útjáról beszámoló Manorama című helyi lap tudósítása szerint Orbán Viktor a feleségével, Lévai Anikóval, két lányával és öt fős kísérettel érkezett, majd a január 16-án véget érő hosszú indiai körutazás után tér haza Magyarországra.
Hadházy emlékeztetett, hogy az indiai Kerala “az ájurvéda orvoslás hazája”, ahová az Orbánnal lefotózott Krishna Kumar cég rendszeresen szervez “tisztító túrákat”. Amúgy az orvos, cégének promóvideójában azt ígéri, hogy minden betegség gyógyítható:
Érdekesség, hogy Krishna Kumar magyarországi gazdasági vállalkozásában, a Brahmayurveda Center Kft.-ben ugyan ő a többségi, 51 százalékos tulajdonos, de 49 százalékos részesedéssel a cég társtulajdonosa a politikába is belekóstolt Gattyán György milliárdos érdekeltsége, a luxemburgi Docler-holding.
Krishna Kumar az indiai gyógymód Magyarországon élő képviselője, masszőr és az indiai hagyományoknak megfelelő ájurvédikus orvos. Cége Budapesten és Albertirsán üzemeltet ájurvédikus gyógyító központot, de a vállalkozás évek óta csak tízmilliós veszteséget termel.
A Brahmayurveda honlapja szerint az ájurvéda olyan természetes gyógymódokon alapuló, ötezer éves gyógyászati rendszer, amely megtanít, hogyan lehet jó minőségben hosszú életet élni a karma beteljesedése érdekében.