Nevezetes nappá vált 1991. augusztus 19.: az e napon aktivizálódó puccsisták hamarosan elbuktak ugyan, és az általuk meghirdetett hathónapos rendkívüli állapot is gyorsan a múlté lett, egyvalamit azonban elértek: meghiúsították a Szovjetunió valódi föderációvá, laza szövetségi állammá alakítását. Az erről szóló szerződést ugyanis másnap, augusztus 20-án, kedden írták volna alá. Az új szerződés nem született meg, ehelyett pár hónappal később felbomlott a Szovjetunió, az utódállamok elitjei pedig azóta is sokszor zavaros viszonyok közepette kormányozzák az egykori szovjet tagköztársaságokat.

A puccsisták tehát nemhogy nem tudták megőrizni a Szovjetunió egységét, hanem még fel is gyorsították a bomlás folyamatait. Bár gyöpös sztálinistáknak minősítették őket utólag, reformernek induló politikusok is voltak közöttük, sőt, a legtöbbjük Gorbacsov híveként került a hatalomba.

Rendkívüli állapot és egészségi okok

Ami az eseményeket illeti, 1991. augusztus 19-én rendkívüli állapotot vezettek be a Szovjetunióban, Mihail Gorbacsovot pedig három szovjet tábornok letartóztatta a Krímben. A TASZSZ hivatalos szovjet hírügynökség moszkvai idő szerint röviddel 6 óra előtt ismertette előbb a Gennagyij Janajev alelnök aláírását viselő rendeletet, amely szerint az alkotmány előírásainak megfelelően átveszi az elnöki tisztség ellátását Gorbacsovtól, aki „erre egészségi okokból képtelen”.

Mihail Gorbacsov még 1987-ben az SZKP kongresszusán

Bánkuti András

Mihail Gorbacsov hollétéről sokáig nem lehetett tudni semmit, elvileg a Krímben nyaralt, a puccs tulajdonképpen az utolsó pihenőnapján történt, mielőtt visszautazott volna Moszkvába, az új szovjet szövetségi szerződés aláírására.

A szovjet tévé valamennyi csatornája a puccs első napján ugyanazt a műsort sugározta, az embereknek talán ez tűnhetett fel legelőször. A TASZSZ ezután négy dokumentumot tett közzé, s ezeket azonnal felolvasták a televízióban. A leglényegesebbnek utólag az új (tervezett) szövetségi szerződés bírálata tűnik, de az sem hiányzott a dokumentumok megállapításai közül, hogy a gorbacsovi reformfolyamat, a peresztrojka „zsákutcába jutott”.

Pihenés

Hétfő délután a puccsisták bejelentették: Mihail Gorbacsov a Krímben pihen és orvosi kezelés alatt áll. Erről Gennagyij Janajev, a hajnali hatalomátvétel vezetője beszélt, de ezt Gorbacsov emberei cáfolták.

Az MTI korabeli híre szerint „Janajev reményét fejezte ki, hogy Gorbacsov – kiheverve a hosszú évek kemény munkája utáni fáradalmakat – ismét ellátja a Szovjetunió elnöki teendőit”. A TASZSZ szerint Janajev leszögezte: „folytatni kívánják a Mihail Gorbacsov által 1985-ben elkezdett politikai vonalat”. A jelentés megemlítette: a sajtóértekezleten jelen volt még Oleg Baklanov, a szovjet elnök mellett működő védelmi bizottság alelnöke, Borisz Pugo belügyminiszter, Vaszilij Sztarodubcev, a Szovjet Parasztszövetség elnöke és Alekszandr Tyizjakov, az állami ipari, közlekedési, hírközlési és építőipari vállalatok és objektumok szövetségének elnöke is.

A puccskísérlet vezérfigurái Janajev szovjet alelnökön kívül egyébként valójában Valentyin Pavlov miniszterelnök, Vlagyimir Krjucskov KGB-főnök, Dmitrij Jazov védelmi, és Pugo belügyminiszter voltak. (Pavlov még a puccs alatt megbetegedett, Pugo pedig később öngyilkos lett.)

Borisz Jelcin

Bánkuti András

Törésvonalak és szakadékok

1991-ben a reformerek közötti törésvonalak váltak hirtelen szakadékká, bár a puccsisták még Gorbacsovot sem akarták eredetileg kirekeszteni a hatalomból. Valójában arra számítottak Norman Davies brit történész szerint, hogy Gorbacsov majd melléjük áll, amikor a keményebb vonalat próbálják keresztülvinni, és meg akarják őrizni az egységes Szovjetuniót. A Krímben rekedt Gorbacsov azonban ezt elutasította, a puccsistákkal szemben néptribunként fellépő Borisz Jelcin pedig egyszerre a hatalom centrumában találta magát. Jelcin Moszkvában mint demokratikusan megválasztott orosz elnök szállt szembe a „szovjet” puccsistákkal, és gyakorlatilag ezekben a pillanatokban vált Oroszország – az Oroszországi Föderáció – egyre inkább önálló politikai entitássá. (A szovjet időkben a Szovjetunió tagköztársaságai nem játszottak túl fontos szerepet.)

Ötvenezren Jelcin mellett

Végül azonban amilyen furcsán kezdődött, annyira furcsán is ért véget a puccs. Davies Európa története című könyve szerint „Jelcin, akit nem tartóztattak le, az orosz parlament előtt felkapaszkodott egy tankra és ellenállásra buzdított. A támogatására összegyűlt tömeget senki sem oszlatta fel; az utcára vonult tankoknak nem volt éleslőszerük; és nem kaptak parancsokat. Három nap után az összeesküvők egyszerűen beültek autójukba, és elhajtottak”. Azért tegyük hozzá: ezek a tankok három fiatalt tapostak agyon a moszkvai „Fehér Ház” védői közül, akik kordonnal őrizték Borisz Jelcint a legválságosabb órákban. Jelcin támogatására egyébként mintegy 50 ezer ember gyűlt össze ekkoriban Moszkvában.

Mindez azt bizonyította a brit történész szerint, hogy a „rendszer az agyhalál állapotában van”, illetve az is kiderült csakhamar, hogy „Gorbacsov egy ideig fel sem fogta, hogy mi történik”. Bár az elnök a puccs bukása után, augusztus 22-én kijelentette: „Az államcsíny kudarcba fulladt”, Gorbacsov ezután már nem tudta visszaszerezni a kezdeményezést: végül is Jelcin fokozatosan magához ragadta a hatalmat.

1991. augusztus 19.

Bánkuti András

A Szovjetunió felbomlása

Gorbacsov (és a Szovjetunió) körül kezdett elfogyni a levegő, míg Oroszország egyre jelentősebbé vált. Gorbacsov hamarosan lemondott pártfőtitkári tisztségéről, majd a szovjet kommunista párt fel is oszlatta magát. 1991. szeptember 5-én a szovjet küldöttek (állami) kongresszusa pedig elfogadta utolsó törvényét, amely a hatalmat az egykori unió szuverén köztársaságainak adta át.

December 8-án aztán Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna vezetői – a szovjet elnök, Gorbacsov megkerülésével – aláírtak egy nyilatkozatot, amelyben kimondták a Szovjetunió feloszlását. Másnap bejelentették a Független Államok Közösségének megalakulását; ez nem valamilyen államszövetség volt, inkább védőernyő, vagy Davies szerint inkább „fedőszerv”, amely a szovjet stratégiai fegyverarzenál egy kézben tartására volt ideig-óráig alkalmas. (Később ez az arzenál az önálló Oroszországhoz került.) Végeredményben a Szovjetunió az augusztusi puccs eredményeként decemberre múlt ki végérvényesen.

Mindeközben érdekes események zajlottak a nagyvilágban: a háromnapos válság idején a lengyel demokratikusan megválasztott államfő, Lech Walesa például kikérte az egykori kommunista diktátor, Jaruzelski tanácsát. Telefonon hívta a nyolcvanas években szükségállapotot bevezető tábornokot, aki a Janajev-féle államcsínykísérletet „komolytalan kalandorakciónak” minősítette – és Jaruzelskinek igaza lett.

A szovjet puccsisták egy részét a bukás után letartóztatták – például Krjucskov KGB-főnököt és Jazov hadügyminisztert is köztörvényesekkel egy cellába zárták a puccs bukása utáni első napokban. Hasonló sorsra jutott Janajev alelnök és Tyizjakov is. Aztán többnyire börtönbüntetésre ítélték, vagy legalábbis kiszorították a politikai életből őket. Ám 1994-ben zömüket Jelcin orosz elnök szabadon engedte.

MTI

Putyin alatt képviselő lett az egykori puccsisták egyike

De nem mindenki végezte ennyire dicstelenül: 2006-ban, a puccs tizenötödik évfordulóján, amikor már nemcsak Gorbacsov, hanem Jelcin hatalmának is vége lett, Valentyin Varennyikov volt szovjet védelmi miniszterhelyettes ezt mondta: „Hála istennek a Gorbacsov és Jelcin által előidézett lidércnyomáson már túl vagyunk". Ekkor Varennyikov a „nemzeti baloldal” parlamenti képviselője volt Oroszországban. A volt védelmi miniszterhelyettes 2006-ban azt is hozzátette: "Az ország stabil, és jó, hogy Vlagyimir Putyin elnök irányítja."

Putyin maga az 1991-es puccs idején még a reformerek táborába tartozott inkább, és ő maga egy nyilatkozata szerint attól tartott, hogy kidobják leningrádi (ma: szentpétervári) állásából. Leningrád a reformerek egyik fő bázisa volt Anatolij Szobcsak polgármestersége idején, aki Jelcinhez hasonló néptribunként lépett fel a válság napjaiban, de eltaktikázta magát, mert a puccsistákkal szemben nem Jelcin, hanem a bukásra ítélt Gorbacsov mellett sorakozott fel. (Az emberek Leningrádban is kivonultak a puccsisták elleni tiltakozásul: százezren tüntettek a Téli Palotánál.)

A leningrádi tanácsnál dolgozó Putyin azonban a puccs láttán azon morfondírozott, hogy taxizni kezd majd azzal a Volvóval, amelyet a KGB, a szovjet titkosszolgálat NDK-beli, illetve németországi rezidenseként vásárolt. Putyinból azóta orosz elnök meg kormányfő lett, és az "irányított demokrácia" helyi változatának névadójává vált. A "putyini demokrácia" igen kevéssé hasonlít a liberális demokráciákra, Oroszország továbbra is járja a maga sajátos történelmi útját, amelynek csak egy tragikomikus eseménye volt az elfuserált '91-es puccs.