2007. október. 25. 08:18
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2007. október. 24. 20:40
Tech
Kalifornia: 2020-tól jönnek az önellátó otthonok
Az amerikai államban egyedülálló törvényjavaslatot fogadtak el, amelynek célja, hogy a 2020 után épült lakások legalább annyi energiát termeljenek, mint amennyit elfogyasztanak.
A Los Angeles Times-ban megjelent cikk szerint a törvénytervezet az úgynevezett „szétosztott energia” nevű előírást próbálja életbe léptetni, amelynek lényege, hogy az ismert, megújuló energiaforrások – napelem-panelek, geotermikus fűtő- és hűtőrendszerek – a megfelelő szigetelés és a jó hőzáró tulajdonságú ablakok alkalmazása mellett a ház még energiát is termeljen.
Az iparági szakemberek azt várják a törvénytől, hogy a járművek gazdaságosságára vonatkozó szövetségi rendelkezésekhez hasonlóan innovációt gerjesztenek majd az energiatakarékos építkezés területén. Emellett arra sarkallja a kivitelezőket, hogy a zöld technológiákat részesítsék előnyben – ezt manapság még sokszor a költségtényező miatt hagyják figyelmen kívül.

MTI
2007. szeptember. 17. 11:40
A zöld tégla is vörös
Tech
Bari Máriusz
2007. október. 03. 14:42
Zöldebb csatamezőket szeretne Ausztrália
Tech
hvg.hu
2007. június. 08. 16:30
A tíz legmodernebb öko-felhőkarcoló
Tech
hvg.hu
2007. október. 15. 16:42
Napelemes-vitorlás komp a zöld víziközlekedésért
Tech
hvg.hu
2007. május. 23. 16:16
Zöldek lesznek a New York-i sárga taxik
Autó
hvg.hu
2007. szeptember. 12. 13:10
A legvadabb zöld sportkocsik
Tech
MTI
2007. április. 18. 12:29