2007. május. 23. 16:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. május. 23. 16:09 Tech

Zöldek lesznek a New York-i sárga taxik

Minden New Yorkban közlekedő sárga taxi hibrid motort kap öt éven belül, hozzájárulva a metropolisz légszennyezésének csökkentéséhez – jelentette be Michael Bloomberg polgármester.

Kizöldülnek a "Yellow Cab"-ek
© sxc.hu
Tizenháromezer hibrid üzemű – benzines és elektromos motorral felváltva működő – járművet állítanak üzembe New Yorkban, lecserélve a teljes taxiflottát, melyek nyomán várhatóan jelentősen csökken a légszennyezettség. „A mostani döntésünk előnyét a következő generáció fogja igazán értékelni, hiszen a hibridek alkalmazása nyomán számottevően csökken majd a város széndioxid kibocsátása” – mondta a nagyváros első embere a BBC-n.

A környezetbarát modellek a tesztek szerint egy gallon (3,78 liter) benzinnel nagyobb távolság megtételére képesek. Míg jelenleg a városi taxik 14 mérföldet tesznek meg egy gallon üzemanyaggal, addig a hibridek 30 mérföld bejárására lesznek képesek.

„A 13 ezres taxi flotta lecserélése nyomán annyival javul a levegő majd városunkban, mintha 32 ezer magántulajdonban lévő járművet cserélnénk le utcáinkon” – tette hozzá a számokat érzékeltetendő Bloomberg.

A hibrid járgányok ugyan drágábbak hagyományos társaiknál, de a városháza számításai szerint a hatékonyabb üzemanyag használat nyomán évente 10 ezer dollárt spórolnak a sofőrök.

Az elképzelés a főpolgármester azon nagyra törő tervébe illeszkedik, melynek nyomán 2030-ra 30 százalékkal csökkentenék a város üvegházhatású gázkibocsátását.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?