Sport MTI/hvg.hu 2022. március. 14. 08:12

Másfél hónap visszavonulás után Tom Brady visszatér

Nem sokáig bírta: bejelentette visszatérését Tom Brady, a profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének egyik legjobb játékosa.

A 44 éves, hétszeres bajnok irányító február 1-jén közölte, hogy 22 szezon után befejezi pályafutását, vasárnap azonban óriási meglepetésre a közösségi médiában közölte, visszatér csapatához, a Tampa Bay Buccaneershez. Ahogy fogalmazott: az elmúlt időszakban rájött, hogy a helye még a pályán van, nem a lelátón, majd annak is eljön az ideje, de nem most.

Brady 2000 és 2019 között a New England Patriots játékosa volt, csapatával hat Super Bowl-t nyert. Ehhez még egyet hozzátett a Tampa Bay Buccaneersszel, amellyel 2020-as odaszerződése után tavaly februárban bizonyult a legjobbnak. A liga történetének egyetlen hétszeres bajnoka minden jelentősebb statisztikai mutatóban - TD-passzok, győzelmek, passzolt yardok - vezeti az NFL örökrangsorát. Háromszor választották az idény és ötször a Super Bowl legértékesebb játékosának. Január 23-án játszotta eddigi utolsó mérkőzését, amikor a Tampa Bay Buccaneers a rájátszás második körében, a főcsoport-elődöntőben búcsúzott a későbbi bajnok Los Angeles Ramsszel szemben.

Korábban azzal indokolta a visszavonulását, hogy már nem érez száz százalékos elkötelezettséget a játék iránt. "Mindig is hittem, hogy ha nincs meg a százszázalékos elkötelezettség, akkor nem lehet sikeresnek lenni. Nehéz leírnom, de már nincs meg ez az elkötelezettség” – írta másfél hónapja.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.