Sport MTI 2015. június. 10. 12:01

Eldőlt: Pályázna a MOB a 2024-es olimpiára

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai közgyűlésén úgy döntött, hogy támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását. Az olimpia gazdasági előnye, a nemzetgazdaság többletjövedelme 1100 milliárd forintra becsülhető, az olimpiához szükséges befektetés összege pedig ennél kevesebbre, 774 milliárd forintra tehető.

A MOB javasolja Budapest közgyűlésének, hogy szintén támogassa a szándéknyilatkozatot, valamint hatalmazza fel Tarlós István főpolgármestert, hogy a főváros képviseletében a MOB-bal közösen nyújtsa be a jelentkezést. A közgyűlés a határozat előtt meghallgatta a megvalósíthatósági tanulmányról készült beszámolót, amely szerint a "budapesti olimpia megvalósítható és megtérülő vállalkozás, a magyar pályázat esélyes a 2024-es olimpiára".

A tanulmány szerint az olimpia gazdasági előnye, a nemzetgazdaság többletjövedelme 1100 milliárd forintra becsülhető, az olimpiához szükséges befektetés összege pedig ennél kevesebbre, 774 milliárd forintra tehető.

A dokumentum úgynevezett masterplanje dél-budapesti helyszínt javasol, de vidéki helyszínekkel is számol, és 2024. július 19. és augusztus 4. közötti időpontot tart megvalósíthatónak.

A közgyűlésen először Borkai Zsolt, a MOB elnöke felidézte az olimpiai pályázat eddigi előzményeit. Emlékeztetett rá, hogy miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavaly decemberben elfogadta a hatékonyabb és a korábbinál költségkímélőbb lebonyolítást ösztönző Agenda 2020 programot, a MOB szakmai testületet hozott lére. Ezután a MOB közgyűlése február 6-ai határozatában javasolta Magyarországnak és Budapest városának, hogy fontolja meg a 2024-es budapesti nyári olimpiai és paralimpia megrendezését. Borkai hozzátette: ezt követően széles körű szakmai és társadalmi párbeszéd kezdődött az olimpiai pályázatról, valamint szakmai konferenciasorozat is indult, amelynek legutóbbi állomása kedden Győrben volt, a következő pedig június 25-én Szegeden lesz.

Ezzel párhuzamosan június 13-án kezdődik a Családi Fesztivál a Magyar Olimpiáért lakossági rendezvénysorozat. Ennek helyszínein az olimpiai iránt érdeklődők játékos keretek között próbálhatják ki az ötkarikás sportágakat, valamint sikeres hazai előadók koncertjeit is meghallgathatják. Az első ilyen fesztivált szombaton a fővárosi Groupama Aréna parkolójában tartják, majd az ország nagy városaiban folytatódik a nyári eseménysorozat.

A MOB közgyűlésen részt vett Tarlós István is, aki megerősítette, hogy a Fővárosi Közgyűlés június 23-i ülésén – az olimpia nemzetközi napján – dönt majd a kérdésben, és "nagy valószínűséggel egyhangúlag a pályázati szándéknyilatkozat benyújtása mellett lesz", s – amint jelezte – azt várhatón a kormány is támogatni fogja.    

"Magyarország megszolgálta az olimpiát, de legyünk óvatosan optimisták" – hangsúlyozta a főpolgármester, aki szerint Budapestnek előbb-utóbb meg kell kapnia az olimpiát, ezért "fussunk neki úgy, hogy meg is kapjuk!"

A 2024-es játékokra idén szeptember 15-ig lehet jelentkezni, a házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB. Eddig Boston, Hamburg és Róma jelezte, hogy versenybe száll a rendezés jogáért.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.