Miközben az előző generáció már kikerült az Apple kínálatából (az EU-ban), a hírek szerint már nem kell sokat várni az utód érkezésére.
Sokan várják már, hogy megérkezzen az Apple pénztárcabarát okostelefonja, az iPhone SE új generációja. A legutóbbi SE már eléggé elavult, az előlapját – és főleg a kijelző körüli kávát – még a 2014-ben bemutatott iPhone 6-tól örökölte. Akkoriban ez nem volt rossz, csak hát időközben eltelt lassan 11 év, és történt egy s más a mobilpiacon.
A másik gond, hogy a meglévő iPhone SE-t már hiába keresi az Apple-nél: mivel még ez a készülék is lightning-csatlakozós volt, egy idén hatályba lépett EU-s jogszabály miatt már nem lehet forgalmazni Magyarországon sem. (A meglévő készletek erejéig más helyekről azonban még be lehet szerezni a mobilt.)
Az új, negyedik generációs iPhone SE-ről az elmúlt hónapokban számos információ látott napvilágot, például az is, hogy hogyan nézhet majd ki, vagy az, hogy milyen néven érkezhet – ugyanis elképzelhető, hogy ez is megváltozik.
Hogy pontosan mikor jön az Apple pénztárcabarát mobilja, arról eddig eltérő információk érkeztek. Most Mark Gurman, a Bloomberg szakírója szűkítette némileg az intervallumot: szavai szerint „áprilisig” jelenhet meg a készülék legújabb generációja, több, szintén frissített iPad társaságában.
A legvalószínűbb, hogy márciusban vagy áprilisban lehet számítani (a bizonyára sajtóközlemény formájában érkező) bemutatóra.
Mint a 9to5Mac megjegyzi, az Apple a hírek szerint három eszköz bemutatását is tervezi a tavasz folyamán: az új SE mellett egy frissített iPad 11 és iPad Air is érkezhet. Esetükben azonban nem érdemes nagy változtatásokra számítani, valószínűleg csak frissebb hardvert kapnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.