Ma ünnepli 70. születésnapját Annie Leibovitz amerikai fotóművész, akit generációja legtehetségesebb fotósaként tartanak számon. Hírnevét elsősorban portréfotóival szerezte, amelyekkel az amerikai popkultúra részese és egyben formálója lett.
A Conneticut állambeli Waterburyben született hat gyermek közül harmadikként. Anyja, a legendás Martha Graham tanítványok egyike, maga is táncoktatóként dolgozott. Apja egy gumiüzemben kezdte pályafutását, majd a II. világháború alatt belépett a légierőhöz. Az Air Force ezredeseként családjával gyakran költözött, Annie pedig azzal szórakoztatta magát, hogy az autó ablakán keresztül, képzeletben keretbe szerkesztette a tájat, mintha kameralencsébe nézne. Kezdetben festő akart lenni, ezért 1967-ben beiratkozott a San Franciscói Művészeti Intézetbe.
Másodévesen kezdett fényképészeti órákat hallgatni, majd szakot váltott, mivel a fotózás gyorsasága és realizmusa közelebb állt a személyiségéhez. Még nem volt 20 éves, amikor 1970-ben a San Franciscóban és Berkeleyben lezajlott háborúellenes megmozdulásokon készített képeit elküldte a Rolling Stone magazinnak. Azonnal állást ajánlottak neki, és kiválasztották egy fotóját az aktuális különszám címoldalára. Diplomáját 1971-ben kapta meg, 1973-ra a Rolling Stone vezető fotósává lépett elő.
Tíz év alatt 142-szer szerepelt Leibovitz-kép a magazin borítóján. A korszak fotográfiái közül kiemelkedik a Nixon elnök lemondásáról készült nyolcoldalas képsorozata, a Rolling Stones 1975-ös koncertkörútját bemutató híres sorozata, vagy a teljesen felöltözött Yoko Onóra meztelenül ráfonódó John Lennon fotója.
Ez utóbbit mindössze öt órával a zenész halála előtt rögzítette 1980 decemberében.
Képeit közölték a legnagyobb amerikai magazinok, a LIFE, a Time, a Newsweek, az Esquire, továbbá az európai lapok, így többek között a Sunday Times Magazine, a London Independent Magazine, a Paris Match, a Max, a Stern, a Vogue, valamint a japán Switch.
1983-ban a Vanity Fair csapatához csatlakozott, ahol a legváltozatosabb témákat fényképezte: színészeket, politikusokat, írókat, sportolókat, operaénekeseket, művészeket és táncosokat, valamint ő készítette a lap által kiadott Hall of Fame évkönyv képeit is.
Ekkor született a nagy vihart kavart meztelen fotó a terhes Demi Moore-ról, vagy a tejjel teletöltött kádban fürdőző Whoopi Goldbergről, az Évaként, nyakában kígyóval pózoló Cindy Crawfordról.
Az üzleti világ híres személyiségeit és Hollywood sztárjait bemutató alkotásai széles körű ismertséget hoztak számára. Első könyve is ekkor került a boltok polcaira Annie Leibovitz Photographs címmel. Kulcsszerepet játszott az American Express és a Gap reklámkampányaiban is.
Ő volt az első nő, akinek munkáit már életében kiállították Washingtonban, a Smithsonian Intézet híres Nemzeti Portrégalériájában 1991-ben Photographs: Annie Leibovitz 1970-1990 címmel.
1998-ban a Vogue-nál folytatta karrierjét, ahol méltán híres képeket készített többek között Gisele Bündchenről, Lady Gagáról, Rihannáról, Hugh Jackmanről, Anne Hathawayről, Eddie Redmayne-ről, Helena Bonham Carterről és Sacha Baron Cohenről.
1989-ben találkozott Susan Sontaggal, hogy borítófotót készítsen az írónő új könyvéhez. Kapcsolatuk 16 éven át, Sontag 2004-ben bekövetkezett haláláig tartott. Leibovitz Sontag biztatására utazott Szarajevóba 1993-ban. A háborúban készült fekete-fehér dokumentumfotói a brutalitást, vérontást, a háború sötét légkörét tükrözik. Az írónővel közösen adták ki 1999-ben a Women című albumot, amelyben több mint 200 nő portréja szerepel az ünnepelt sztároktól, a revülányokon át a bányászokig. "Kik vagyunk?, Hogy nézünk ki? – ezekre a kérdésekre kerestem a választ" – nyilatkozta Leibovitz.
2006-ban A Photographer's Life 1990-2005 címmel újabb könyvet jelentetett meg, amely személyes, bensőséges fényképeket tartalmaz saját családjáról is. A képeket, amelyek között szerepel Nicole Kidman, Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Johnny Depp, Nelson Mandela, Hillary Clinton és II. Erzsébet királynő fotója, még ugyanebben az évben kiállították a New Yorki Brooklyn Museumban, majd a tárlat bejárta az Egyesült Államokat és Európát.
2009-ben került nyilvánosságra, hogy 24 millió dolláros tartozást halmozott fel, az anyagi csőd a képek feletti jogok elvesztésével fenyegette, de végül egy londoni befektetési céggel sikerült egyezségre jutnia egy átfogó hitelről.
2012-ben új mérföldkőhöz érkezett pályája a Pilgrimage albummal, amelyben kameráját ezúttal nem az emberek felé, hanem tárgyak, illetve történelmi emlékek felé fordította. Sontag halála után döntötte el, megvalósítja közös álmukat és megörökíti azokat a tárgyakat és helyeket, amelyek mindkettőjüknek fontosak voltak. 2016-ban száműzte a megszokott művészi erotikus fotókat a Pirelli-naptárból, helyükre befolyásos nők portréi kerültek.
Számos kitüntetés birtokosa, 2006-ban a francia kormánytól megkapta a Francia Köztársaság Irodalmi és Művészeti Rendjének parancsnoki fokozatát. A Library of Congress az Élő Legendák közé választotta. 2013-ban nyerte el az Asztúria Hercege Díjat kommunikáció és humántudományok kategóriában.
2019-ben retrospektív kiállítása nyílt Annie Leibovitz. The Early Years, 1970-1983 címmel Los Angelesben.
Három lánya van: Sarah-t 52 évesen szülte 2001-ben, 2005-ben pedig béranyától születtek ikrei, Susan és Samuelle, akik nevüket nagyapjuk és Susan Sontag után kapták.