Lukács Györgyre emlékeznek a filozófus szobrának hűlt helyén holnap 10 órakor.
Heller Ágnes Szellemidézés címen hozott létre Facebook eseményt, melynek keretében a Szent István parkban a múlt hónapban elszállított Lukács-szobor helyén emlékeznek a világhírű filozófusra. „Április 13-án van Lukács György születésnapja, ezt tartjuk megkésve bár de törve nem. Lesz emlékezés, felolvasás, versek, zene meg minden.” – írja Heller. A program még alakul, de Agárdi Péter, Kardos András, Konok Péter, Krausz Tamás, Heller Ágnes, Radnóti Sándor, Vajda Mihály, Vásárhelyi Mária, Weiss János bizonyosan ott lesznek és beszédet tartanak. Fellépő művészek: Garai Róbert, Zsolnai Júlia, Zsolnai Gábor, szaxofonnal kísér: László Lilla.
A fővárosi közgyűlés január végén döntött úgy, hogy lebontják a filozófus Szent István parkban álló szobrát, és helyette egy Szent István-szobrot állítanak majd fel. Az alkotás eltávolítása ellen Orhan Pamuk, a Könyvfesztivál díszvendége is tiltakozott nemrégiben, mondván: „a magyar kultúra és gondolkodás gazdagabb lett Lukács által”, ő pedig Nobel-díjat sem kapott volna, ha nem ismeri a műveit, melyek nagy hatással voltak rá. Az MTA felszámolja a filozófus Belgrád rakparti egykori lakásában működő Lukács Archívumot.