Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Tudja, milyen fogadásokat szokott kötni Stephen Hawking? És azt, hogy a tét egy Penthouse magazin? De legalább azt tudja, mi a különbség a fekete lyuk és a féreglyuk között? Ha nem, nézze meg a Csillagok között című sci-fit, ennyire élethűen még nem ábrázolták e jelenségeket. És hogy ez miért fontos? Fizikusok nekünk azt mondták, lényegében ez lehet a nagybetűs Jövő.
Az időutazás valószínűleg az egyik legérdekesebb téma, ami az irodalom- és filmtörténet keze ügyébe került az elmúlt száz évben. Ahogy haladt előre a technika és a tudomány, egyre pontosabb teóriák alapján dolgozhattak az alkotók, az ötvenes évektől pedig már a fekete lyukak, majd húsz-harminc évvel később a féreglyukak is beépültek a köztudatba, és ezáltal a narratív művészetekbe. Még a legendás orgánumú Morgan Freeman is ráállt a témára: A féreglyukon át című dokumentumsorozata a mindennapi tudományok egyik alapművének számít. Sokáig váratott magára azonban egy olyan film, ami a megfelelő vizuális technikával mutatja be az univerzum ezen rejtélyeit – majd jött Christopher Nolan.
Az a Christopher Nolan, aki legutóbb 2010-ben kergette a nézőket az őrületbe (kit így, kit úgy) - akkor az Eredet című filmjét mutatták be, amelyben olyan jelenségekkel sokkolta a közönséget, mint a tudatalatti információrablás vagy az "álom az álomban". Vagy az "álom az álomban az álomban". De ne menjünk bele. Annak a filmnek ráadásul a vége is olyan rejtélyes volt, hogy sokan tátott szájjal nézték még a stáblistát is, szinte arcukra volt írva: "ez meg mi volt?". A bemutató után szabályosan felrobbantak a netes fórumok (2014-es szóhasználattal: kiakasztotta az internetet), mindenki elméleteket gyártott a történetben látottakra, aminek ereményeként 25 kemény hétig moziműsoron volt és 825 millió dollárt hozott a konyhára.
"Ha a befelé fordulással összejött, miért ne jöhetne össze a kifelé nyitással?", gondolhatta Nolan, amikor elvállalta a korábban Steven Spielbergnek szánt Csillagok között rendezését, öccse forgatókönyvéből. A téma ráadásul sokkal közönségcsalogatóbbnak is tűnt, mert kit ne érdekelne, hogy a jövőben milyen lehetőségei lesznek az emberiségnek, ha a Föld esetleg már nem lesz élhető, meg amúgy is, az űrutazás témája a hatvanas évek óta nem ment ki a divatból. És bár az Eredetnek is volt egy laza elméleti alapja, a Csillagok között nagy tudományos szexepilje mégiscsak az volt, hogy a forgatókönyvíró Jonathan Nolan konzulense egy bizonyos Kip Thorne volt, Stephen Hawking ezeréves cimborája, a fekete lyukak és féreglyukak megszállotja.
Vigyázat, innentől lehetnek spoilerek, úgyhogy ha még nem látta a filmet, irány a mozi, és aztán térjen vissza!
A film tudományos megalapozottságát azonban teljesen más szempontok alapján kell vizsgálni, mivel nem szimplán egy űrben játszódó történetről van szó, hanem egy elméleti fizikai jelenségeket bemutató darabról. Csabai István, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének tanára szerint "az elméleti fizika szintjén korrektnek tekinthető a film, viszont meglehetősen távol van a valóságtól. Összehasonlításképp, a Gravitáció című film, ha nem is minden apró részletében, de olyan történetet írt le, ami akár most is megtörténhetne.
Hogy a Csillagok között akár a jövőben is, de megvalósulhat-e, az már sokkal kétségesebb. Kip Thorne területe, az elméleti fizika valódi jelenségek alapján alkot teóriákat, melyekből további elméletek születhetnek. Ez eléggé zavarosnak tűnik, mégis, sokszor az is eredményhez vezet, ha a "mi van, ha"-ból indulunk ki. Így fedezték fel például a Neptunuszt, na meg a fekete lyukakat is.
A fekete lyuk (a Csillagok közöttben a Gargantua) a téridő egy olyan tartománya, ahonnan a gravitáció erőssége miatt semmi nem jut ki, még a fény sem. Úgy 100 milliószor annyi a tömege, mint a Napnak, és egy forró gázokból álló – filmszempontból nagyon látványos – gyűrű veszi körül, ami olyan fényes, hogy galaxisokon keresztül is lehet látni őket.
Einstein relativitáselméletéből következik, hogy egy fekete lyukhoz közel keringő bolygón sokkal lassabban telik az idő (a Csillagok közöttben az egyik bolygón 1 óra olyan lassan múlik el, mintha a Földön 27 év telne el) – ez adja a film érzelmi alapját is, hiszen a főhősünk annak tudatában indul el az útra, hogy elképzelhető, soha nem látja többé a szeretteit, mert saját gyermekei is annyit öregednek az időeltolódás miatt.
Kip Thorne neve korábbról is ismerős lehet a sci-fi-rajongóknak. Ő volt a szakértő tanácsadója Carl Sagan 1985-ös Kapcsolat című regényének, amelyből 1997-ben (egyébként szintén Matthew McConaughey szereplésével) Robert Zemeckis csinált filmet. Abban is volt szó féreglyukról, csak 17 évvel ezelőtt még közel sem állt rendelkezésre olyan technika, amivel tényleg le lehetett volna nyűgözni a közönséget, mármint látványban.
A féreglyukak talán még bonyolultabb jelenségek, mint a fekete lyukak, de annál egyszerűbb őket elképzelni: egy olyan alagutat kell "látnunk", amelynek két bejárata összeköti az univerzum két, egymástól akár többmillió fényévnyi távolságra lévő pontját. A filmben ezt úgy szemléltetik, hogy egy papír tetejére és aljára rajzolnak egy pöttyöt, aztán a papírt félbehajtva átszúrják a két pont találkozását egy tollal. Ennek a létezése azonban egyelőre száz százalékig elmélet, még soha sem sikerült ilyet megfigyelni, létrehozni meg pláne.
Thorne-nál hozzáértőbb szakembert tehát keresve sem találhattak volna Nolanék. Az egyelőre nagyságrendekkel híresebb Stephen Hawking régi barátjáról és egyben riválisáról beszélünk – ők amúgy szabadidejükben szórakozásképp fogadásokat kötnek. Ha valaki nem tudná elképzelni, hogy két ekkora elme számára mi számít szórakozásnak, Bokor Nándor, a BME Fizika Tanszékének oktatója felidéz egy példát, 1974-ből: "Stephen Hawking szerint a Cygnus X-1 galaktikus röntgenforrás nem tartalmaz olyan fekete lyukat, amelynek tömege a Chandrasekhar-korlát fölött van. Kip Thorne szerint tartalmaz ilyen fekete lyukat. Ha SH veszít, egyéves előfizetést köt KT részére a „Penthouse“ magazinra. Ha KT veszít, négyéves előfizetést köt SH részére a „Private Eye“ magazinra. (A kísérleti bizonyítékok növekvő súlya alatt Hawking 1990-ben elismerte a vereségét.)"
Igazából a legvalószerűtlenebb dolog nem is az űrben, hanem a Földön történik a filmben. Az alaphelyzet megvalósulására, miszerint a gabonafélék kipusztulása után egyedüliként termő kukorica is totálisan odavész, méghozzá az üszög nevű növénybetegség miatt (a filmben penészként fordították), minimális az esély – legalábbis a Kaliforniai Műszaki Egyetem egyik biológus professzora szerint.
Azt Nolan is nyíltan vállalja, hogy science-fictionről lévén szó, nem minden filmbeli történés áll tudományos talajon. Ez egész egyszerűen annak köszönhető, hogy hiába fejlődik rohamosan mindenféle tudományág, halvány fogalmunk sincs, hogy konkrétan mi zajlik egy fekete lyuk közepén, vagy hogy milyen egy extra dimenziós tér.
Jól mutatja a sci-fik tudományos hatását az is, hogy még egy Kip Thorne szintű elme is tud tanulni egy-egy sci-fiből. Carl Sagan Kapcsolatának egyes elemei ugyan az ő elméleteire támaszkodtak, sok mindent költött hozzá a szerző, de Thorne ezeket a részeket is fel tudta használni későbbi kutatásaiban. A Csillagok között látványáért felelős effektelő szoftver pedig annyira pontos képet adott a fekete lyukról, hogy ma már asztrofizikusok is ezt a programot használják modellezésre.
Csabai István felhívja a figyelmet arra is, hogy nem szimplán geek-szórakoztatásról szólnak ezek az alkotások, hanem a jövő szempontjából sem elhanyagolható szerepet töltenek be: "Nem csak hazánkban, hanem világszerte egyre súlyosabb kihívás, hogy a felnövekvő generációban legyenek elegen, akik érdeklődnek a természet- és műszaki tudományok iránt, sőt mi több, hajlandóak legyenek ezt választani életpályaként. Végül, de nem utolsósorban fontos az is, hogy legyenek olyan tanárok, akik folyamatosan továbbadják a tudást, ezen múlhat a Jövő".
