Érvénytelen a kívülállás-átélés technikája. A Múló rúzs című előadásból © millenaris.hu

"A mennyország is elkészült / Szerelmes dalban csuktam a szívben / Szív csücskében tartom a dalom / Gondolj rám szívesen" - szavalják kórusban a szereplők, majd szájukkal cuppantanak, azaz jelképes puszit dobnak a nézők felé, akárcsak az előadás elején. E hagyományos színpadokon talán szokatlan, bizalmaskodónak tűnő gesztusok közé ékelődött a budapesti Baltazár Színház Gondolj rám szívesen című, a minap a Merlinben játszott több mint egyórás előadása. Amelyben Shakespeare Rómeó és Júliájának tragikus konfliktusmotívumát felhasználva mutatták be, milyen bonyodalmakkal jár a sérült emberek szerelme. A klasszikusan veretes szövegek helyett azonban saját, újraértelmezett változatukat mondták el a színpadon, tragédia nélkül, inkább humorral fűszerezve a beteljesületlen vonzalom gyötrelmeit. "A plátói szerelemből kinőttem, az érzéki meg tilos, akkor hogyan szeressek?" - summázza helyzetét, s utal egyben a velük kapcsolatos társadalmi sztereotípiákra az egyik szereplő. A néző akár felszabadultan nevethetne, ha nem egy értelmi sérült színész mondaná mindezt.

A darab szövegkönyvének létrejötte is jól érzékelteti a fogyatékos, például Down-szindrómás emberek mindennapos nehézségeit - meséli a társulat alapító-rendezője, Elek Dóra. Az értelmi sérültek verseiből, írásaiból összeállított szöveg ugyanis egy kifejezetten számukra kiírt irodalmi pályázat alapján készült volna, ám a pályaműveket beküldés előtt a nevelők, gondozók "megfésülték", azaz a vélt elvárásokhoz igazították, így utólag kellett visszakeresni a szerzők eredeti megnyilvánulásait. A cél ugyanis - állítja Elek - nem a többségi társadalomnak való megfelelés volt, hanem annak felmutatása, hogy értelmi sérültek is képesek művészi értékkel bíró, a legmagasabb minőségi követelményeknek is eleget tevő, mélyen az érzelmekre ható színházi produkciót létrehozni.

A hetedik éve fellépő Baltazár Színházat egyébként a kezdetektől rokonszenvvel fogadta mind a média, mind a színházi szakma, bár mindig is az alternatív kategóriába sorolták őket. Előadásaikkal megfordulhattak jó pár színházban, vidéki városokban éppúgy, mint a Sziget Fesztiválon, és felléptek - versenyen kívül - a hazai színházi élet legjelentősebb fesztiválján, a Pécsi Országos Színházi Találkozón. De ahogyan a szakma nem volt képes - más alternatívnak mondott társulatokhoz hasonlóan - igazán befogadni a sérültszínházat, ugyanúgy a műfaj felkent ítészeinek hozzáállásában is némi zavar érzékelhető.

A Baltazár eddigi kritikái többnyire inkább tudósítások, nem klasszikus bírálatok voltak. Neves kritikusok és egyébként csípős tollú közírók egyként "lábhoz tett tollal", elragadtatott elismeréssel vagy a korrekt hang mögé bújó döbbent rácsodálkozással szóltak a mind ez idáig hat bemutatót produkáló és hovatovább repertoárszínházként működő, tizenhat középsúlyos értelmi sérültet tömörítő társulat teljesítményéről. "Régen láttam színházat - írta például az inkább fanyalgásáról ismert Molnár Gál Péter kritikus a Múló rúzs című 2003-as előadásukról -, ahol ilyen élet-tétszerűen tetszeni vágytak az előadók, ahol ennyire illedelmesen, mégis kihívóan kacérak a játszók, ahol ennyire felszabadult és ízléses erotika hatja át a játékot."

"Ezek az emberek tényleg megcsókolják egymást, és amikor időtlenségről és örök hűségről, illetve annak elmúltáról énekelnek, akkor teljes testi és lelki valójukban átélik ezeket a mondatokat (...) azaz érvénytelenné válik a kívülállás-átélés színházi technológiájának hagyománya" - keresett magyarázatot e jelenségre a Gondolj rám kapcsán György Péter esztéta. "A darabban általuk megjelenített figurákat nem nagyon lehet eltávolítani a saját személyiségüktől" - magyarázza a jelenséget Elek Dóra. Tény, hogy - színész kollégáival ellentétben - a sérült színész belső küzdelme a pontos és hiteles kifejezésért szinte élet-halál kérdésévé teszi a színpadon töltött idő minden egyes pillanatát. Vagyis ők tulajdonképpen nem is játszanak, hanem önmagukat adják.

Az "ép" és a "sérült" színész teljesítménye között minden bizonnyal nagy különbség van a színpadi jelenlét intenzitásában és a befektetett munka mennyiségében. A próbafolyamat során nemegyszer előfordul, mondja a Baltazár rendezőnője, hogy egy-egy apró, hétköznapi mozdulatot, helyzetet akár százötvenszer is meg kell ismételtetni. Ennek ismeretében mindenki számára érthetőbbé válik a kritika tiszteletteljes zavartsága: hiszen bírálható-e a sérült színészek színpadi beszéde, mozgása vagy teatralitásuk egyéb eszközei, ha számukra az előadás minden perce létkérdés?

Játékuknak ezeken túl is megvannak a nagyon is kitapintható, hétköznapi korlátai. "Nem adhatok oda egy megírt szöveget a színészeknek - enged rálátást a nehézségekre Elek Dóra -, mert a legtöbbjük nem tud olvasni." A Gondolj rám-ban például az egész előadás alatt több szereplő is - sérültségéből fakadóan - néma, ugyanakkor tánccal, intenzív színpadi jelenléttel veszi ki részét a produkcióból. A Rómeó és Júlia szerelmi beteljesülését eltáncoló fiú és az ölébe háttal beleülő, s gyöngéden nekitámaszkodó lány lágyan előre-hátra ringatódzó mozgástánca szavaknál érzékletesebben fejezi ki vonzalmuk keserédes szépségét.

Felfogásukban a sérültekre gyakorolt terápiás hatás csak hozadéka a színpadi munkának, és az igazi célt - mint azt a társulat úton-útfélen hirdeti magáról - a szó hagyományos értelmében vett minőségi színházi produkció jelenti. Ez irányú esélyeikről megoszlanak a vélemények. A taps, a színpadi siker kétségkívül megsokszorozva hat vissza a sérült ember fejlődésére, ám csupán részképességeit fejlesztheti az egész személyiség helyett - sorolja a színpadi fejlesztéssel kapcsolatos általános aggályait a Baltazár munkáját egyébként mélyebben nem ismerő Vurcel Józsefné gyógypedagógus. A legfontosabb - és egyben legnehezebb - feladat ugyanis szerinte a tér-, az idő- és a számfogalom kialakítása volna a közepesen értelmi sérültekben, mivel azokra nem egy-két órán át, hanem egész életük folyamán szükségük lenne.

A pozitívabb értékelések szerint viszont nem elhanyagolható az így létrejövő produkciók - a színházi értékeken túli - jelentősége. Például hogy ezek a nézőknek a másság elfogadásának lehetőségét kínálják, míg a színészek számára a többségi társadalommal való azonosulás élményét. "A színházban, ha csak egy-két óra erejéig is, de megtörténik a beilleszkedés a civil életbe, hiszen a színpadon nem fogyatékosokat látunk, hanem színészeket, és a közönség ekként is fogadja őket" - vélekedett Gáspár Máté, a Krétakör egyik vezetője egy, a Színház című szakfolyóiratban néhány éve megjelent tanulmányában. Ennél is tovább ment Elek Dóra egy korai interjúban tett vallomásával: "Amiért én színházat csinálok velük, az azért van, mert én ezeket az embereket mindennapjaikban is szépnek látom. De a színpadon - mivel úgy érzem, ezek az emberek a színpadhoz tehetségesek - ki tudnak bontakozni, ezért ott megszépülnek azok számára is, akik esetleg a hétköznapokban nem annak látják őket." Mindehhez most annyit fűzött hozzá a HVG kérdésére, hogy szerinte a Baltazár Színház bármelyik darabjának megtekintése után értelmét veszti a kérdés, vajon kisebbségi vagy alternatív színházzal van-e dolgunk; az a lényeg, hogy egy olyan színházat látunk, amelynek színészei egy nyitottabb és toleránsabb világ hírnökei.

SERF ANDRÁS