A nevét Robert Bresson 1966-os Vétlen Baltazár című filmjének sanyarú sorsú csacsijától kölcsönző Baltazár Színház idehaza különlegesnek hat, de az ötlet nem új keletű. Értelmi sérült vagy egyéb fogyatékosságú emberek professzionális színtársulatainak számos országban van hagyománya. A már évtizedek óta fellépő társulatok jelentős szakmai elismerést és közönségsikereket aratnak Nyugat-Európában, az USA-ban és Oroszországban is. A legismertebbek az amerikai National Theatre of the Deaf (Siketek Nemzeti Színháza), az 1977 óta független társulatként folyamatosan turnézó svéd Tyst Teater (Csend Színház) vagy a néhány éve a budapesti Szkénében is fellépett - a Baltazárral most közös, kétnyelvű előadásra készülő - belga Theatre du Plantin. Közös jellemzőjük, hogy a színjátszást, a színpadi munkát nem valamiféle terápiás eszköznek tekintik, hanem megalapításuktól kezdve a szó klasszikus értelmében vett színházi minőség létrehozására törekszenek. A csoportokat ezért nem gyógy- vagy fejlesztőpedagógusok, hanem a színházi szakma ismert képviselői vezetik, míg - a hazaival ellentétben - a fogyatékosintézmények általában az anyagi hátteret biztosítják. "Az elvárás kezdettől fogva a lehető legmagasabb volt: a már azelőtt is ismert terapeutikus célokat meghaladva valódi művészi mércét állítottak a társulatok elé. Vagyis a játszók teljesítményét nem a (vélt) képességeikhez mérték, hanem a civil közönség elvárásaival ütköztették" - írta a Plantin színházról a krétakörös Gáspár Máté.