Autó László Ferenc 2025. január. 11. 18:30

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

László Ferenc
Szerzőnk László Ferenc

Havas körülmények mellett hajtottuk meg a még a 4 tonnás elektromos Hummernél is nehezebb S680 Guardot, az utolsó V12-es Mercedest. Tűz, Csucsu!

A közelmúltban volt szerencsénk kipróbálni a Mercedes-Maybach kínálatának abszolút csúcsmodelljét, a nyújtott Mercedes S-osztály tovább nyújtott S680-as kivitelét, mely pihepuha párnákkal, vádlimasszázzsal, fedélzeti parfümmel és csillogó ezüst poharakkal veszi le az a földi hívságoknak ellenállni képtelen gyarló embert a lábáról.

Nem gondoltuk, hogy egyhamar ennél drágább és különlegesebb S-Klasséba fogunk ülni, ám mégis így alakultak a dolgok, ugyanis az élet elénk sodorta az S680 Guardot, mely kétszer drágább a 100 millió forinton nyitó Maybach S680-nál.

Ez a német gyártó aktuális kínálatának messze legdrágább modellje.

Ráadásul nem is akárhol, hanem egy az év jelentős részében lezárt alpesi hágó havas szerpentinjén próbáltuk ki a páncélozott über Mercedest.

A Mercedes S680 Guard és a cikk szerzője a Timmelsjoch-hágón
László Ferenc

Nem ma kezdték

A Mercedes S680 Guard nem egy kis külsős biztonsági cég által felspécizett, egyszerűen utólagosan felpáncélozott S-osztály, hanem egy maga a Mercedes által eleve szuperbiztonságosra fejlesztett egyedi luxusszedán.

És még véletlenül se gondoljuk, hogy a csillagosok csak néhány éve, esetleg néhány évtizede vágtak bele ebbe a külön szakértelmet igénylő iparágba.

Az első páncélozott autót, egy Nürburg 460-ast 1928-ban készítette el a Mercedes, és Hirohito japán császár nagy megelégedéssel kocsikázott az 5 literes 8 hengeres motorral szerelt típussal. A 60-as évek közepén a 600-as Pullmanok kaptak extra védelmet, és aztán az S-osztály, illetve a G-osztályos terepjáró is elérhetővé vált ilyen különleges kivitelekben.

Mercedes-Benz Nürburg 460
Mercedes
Mercedes-Benz 600 Pullman
Mercedes

A német kormányfők közül elsőként Helmut Schmidt kapott golyóálló szolgálati járművet a 70-es években, egy Mercedes 350 SE-t.

A későbbiekben Gerhard Schröder azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy „népautóra”, egy puccos VW Phaetonra esett a választása, de aztán ugyanúgy közlekedett Mercedes S-Klasséval, 7-es BMW-vel és A8-as Audival, mint közvetlen utódja, az eleinte leginkább négykarikás technikát használt Angela Merkel.

A nemrégiben megbukott Olaf Scholz 2021-ben kapta meg csillaggal ékesített kancellári kocsiját, egy lényegében teljesen ugyanolyan Mercedes S680 Guardot, mint amilyet mi is kipróbáltunk az osztrák hegyekben.

Mercedes S680 Guard
László Ferenc

Az alapok

A néhány éve debütált és hamarosan komolyabb frissítésen áteső aktuális S-osztály alapmodellje 5,18 méter hosszú és 3,1 méteres tengelytávolságú. A nyújtott kivitel 5,29 méter hosszú és 3,21 méteres tengelytávú, az általunk korábban alaposan letesztelt Maybach verzió pedig 5,47 méter hosszú és a tengelyei között 3,4 méteres távolság mérhető le.

Az S680 Guard a középső modellre épül, vagyis a hátsó ülésein már kényelmesen feltehetjük benne a lábunkat, de az öncélú luxus, és főleg a magamutogatás nagyon távol áll tőle. Ez egy olyan impozáns Mercedes, mely a lehetőségekhez képest szeretne elvegyülni a tömegben, és nem kitűnni a normál felsőkategóriás szedánok közül.

Mercedes S680 Guard
László Ferenc

Nincs maybachos króm túladagolás, nincs AMG-sen sportos túlgondolás és még a 19 colos felnik is teljesen polgárinak festenek.

A feltűnés persze csak egészen addig kerülhető el, amíg a fényszórók mellé fel nem helyezzük a zászlókat és a tetőre fel nem pattintjuk a mágneses kék villogót. És be nem kapcsoljuk a hűtőrácsba, illetve a hátsó ablak felső részébe rejtett kék lámpákat.

Árulkodó jel, hogy az ablaküvegeken vaskosabb a külső fekete csík, ami miatt kintről nehezebb belátni, és persze bentről is korlátozottabb a kilátás.

A szélvédő nem kevesebb, mint 120 kilogrammot nyom a mérlegen, és a több centiméter vastag üvegek belső oldalán olyan polikarbonát réteg található, mely torzításmentes kilátás mellett védi meg az utasokat az esetleges szilánkoktól.

Mercedes S680 Guard
László Ferenc
Mercedes S680 Guard
László Ferenc

Nehéz eset

Az elektromos G-osztály és a Tesla Cybertruck viccesen könnyűnek tűnik a maga 3,1 tonnájával, és az S680 Guard még a 4 tonnás elektromos Hummernél és Cadillac Escalade IQ-nál is súlyosabb 2 mázsával. A hátsó ajtók darabja 240 kilogrammos, így aztán egy csöppet meg kellett erősíteni az ajtónyitó mechanizmust.

Az emelkedőn is könnyen nyitható és bármilyen szögben stabil helyzetben maradó ajtók nemcsak a vaskos golyóálló üveg és a minimum 18 milliméteres ballisztikus acél miatt nehezek, hanem amiatt is, mert ajtónként külön kompresszort és légtartályt kapott az elektronikus helyett alkalmazott erős és bolondbiztos hidraulikus ablakemelés.

Mercedes S680 Guard
László Ferenc
Mercedes S680 Guard
Mercedes

A védelemre kihegyezett autók körében elterjedt igen komoly B7-es szintnél is brutálisabb, teljeskörű VR10-es védelmet biztosító S680 Guard külön szerkezeti egységet képező utascellája minden további nélkül elviseli, ha 300 lövést adnak le rá 7,62 milliméteres automata fegyverekből, vagy 12 kilogrammos plasztikbombát robbantanak a közvetlen közelében.

Tíz hőmérő figyeli a hőmérsékletet és szükség esetén automatikusan bekapcsol a fedélzeti tűzoltórendszer, erős füst vagy vegyi támadás esetén pedig aktiválja magát az autó saját levegőellátó megoldása. A sofőr kihangosítóval tud kommunikálni a kintiekkel, akiknek hangját külső mikrofonok közvetítik befelé.

És persze akkor sincs különösebb baj, ha kilyukadnak a gumik, a különleges Michelin Pax abroncsokkal 30 kilométer minden körülmények mellett biztonságosan megtehető.

Mercedes S680 Guard
László Ferenc

Erőmű

Az S680 Guard az utolsó Mercedes, melybe V12-es erőforrást szerelnek, ezenkívül már csak a Maybach S680-ban található hasonló erőforrás – a „hétköznapi” Mercik esetében a downsizing jegyében be kell érni a 4 literes V8-as motorokkal.

A 6 literes lökettérfogatú 60 fokos hengerszögű V12-es egység a biztonság kedvéért meg van fújva 2 turbóval, így ugyanúgy 612 lóerőt kapunk, mint a Maybach S680 esetében. A csúcsnyomaték ugyan 900-ról 830 Nm-re szerényedett, cserébe viszont 2300 helyett már 2000-es fordulattól lehívható.

Mercedes S680 Guard
László Ferenc

Mint azt a gyáriaktól megtudtuk, a motort kifejezetten a hatalmas tömeghez hangolták, így felesleges azon bánkódni, hogy elbukjuk a legendás M279-es motor nem is olyan rég még 630 lovas és kereken 1000 Nm-es produkcióját.

Havas útviszonyok ide, teherautónyi tömeg oda, az S680 Guard elképesztően húz, amiben persze nemcsak a benzines őserőnek, hanem a most először V12-vel kombinált összkerék-hajtásnak is komoly szerepe van. Alaphelyzetben a nyomaték 31 százaléka jut előre, 69 százaléka pedig hátra, de a szuperokos 4Matic rendszer az aktuális helyzetnek megfelelően folyamatosan játszik az értékekkel.

Mercedes S680 Guard
László Ferenc

A gyorsulási adatokat nem igazán kommunikálják, de száraz aszfalton valahol 8-9 másodperc magasságában tudható le a 0-100-as sprint, a végsebesség 190 km/h-ra van korlátozva.

Viszonyításképp, a 2,4 tonnás Maybach S680 4,5 másodperc alatt katapultál 0-ról 100-ra és akár 250-nel is képes hasítani.

A leggyorsabb S-Klasse pedig nem más, mint a 2,6 tonnás S63 E Peformance, mely 802 lovas V8-as plugin hibrid sportszedán 3,3 másodperc alatt tudja le a 0-100-at, és akár 290-nel is le tudja tolni maga elől az Autobahn forgalmát.

Mercedes S680 Guard
László Ferenc

A fejlesztők természetesen a kilencfokozatú váltót is áthangolták, valamint megerősítették a futóművet és a fékrendszert.

Utóbbi persze bármilyen erős lehet és a téligumik bármennyire is jól tapadnak, olvasóink képzeletére bízzuk, hogy utasokkal együtt 4,5 tonnát mennyivel hamarabb kell elkezdeni megfékezni egy havas szerpentinen, mint bármilyen polgári gépjárművet.

Persze az S680 Guardot nem is vezetheti akárki, hiszen a B-kategóriás jogosítvány tudása ugyebár 3,5 tonnánál véget ér, és az ilyen páncélautókat általában külön erre a célra kiképzett sofőrök terelgetik.

A fogyasztás a speciális célközönség ismeretében ugyebár a “kit érdekel?” kategóriát képviseli – a gyártó 20 literes értéket kommunikál, aminek persze a dupláját is kikövetelheti a valós élet. Az 1,8 tonnával könnyebb Maybach testvérmodell kapcsán 13,4 literről regél a gyártó, nálunk inkább a 15-16 liter volt a realitás alja, és 25-30 liter a teteje.

Mercedes S680 Guard
László Ferenc
Mercedes S680 Guard
László Ferenc

A leghalkabb

A Maybach S680-ban is síri csend honol, de a 4-5 üléses konfigurációban rendelhető S680 Guard utasai egy picit még ennél is nagyobb csendben utazhatnak, a különleges életvédelmi utascella megteszi a maga hatását.

Az utastérben ugyanaz a luxus fogadja az embert, mint bármelyik S-osztályban, egyedül annyi a megkötés, hogy tetőablak nem rendelhető a maximális biztonság érdekében.

A legnagyobb kényelem a főnöki, vagyis a jobb hátsó ülésben élvezhető: egyetlen gombnyomással megdönthető az üléstámla és előrezavarható az (utas nélküli) anyósülés, mi pedig átadhatjuk magunkat a masszírozós élvezeteknek, vagy elfogyaszthatunk egy pohár hideg Dom Perignont.

Mercedes S680 Guard
László Ferenc
Mercedes S680 Guard
László Ferenc

A sofőrnek sincs ám rossz dolga: a szélvédőre vetítő hatalmas HUD-nál csak a kormány mögötti digitális műszeregység üt nagyobbat, már amennyiben bekapcsoljuk a 3D funkcióját. Ilyenkor tényleges mélységérzetet kapunk, értelemszerűen mindenféle 3D-szemüveg használata nélkül. Elsőre nem feltétlenül áll össze jól a kép, de ha megvan a fókusz, a hatás több mint meggyőző.

A középső érintőpanel 12,8 colos felületű és az OLED technológiának köszönhetően elképesztően kontrasztos. Nem, ez még nem az Mercedes EQS triplakijelzős faltól-falig Hyperscreen sci-fije, de ez valahogy nem is hiányzik. Az S-osztály műszerfala sokkal inkább minőség és ergonómia fronton varázsol nagyot.

Mercedes S680 Guard
László Ferenc
Mercedes S680 Guard
László Ferenc

Nem jár mindenkinek

A Mercedes S680 Guardhoz nem elegendő egyszerűen csak szupergazdagnak lenni, vásárlás előtt ugyanis a gyártó lecsekkolja, hogy a megrendelő nem szerepel-e a tiltott személyeket (diktátorok, bűnözők, stb.) felvonultató listán.

Amennyiben ezen az előzetes átvilágításon sikeresen átjutunk, vagy a makulátlan előéletű strómanunk abszolválja azt, már csak annyi a dolgunk, hogy átverekedjük magunkat a személyre szabási lehetőségek garmadáján, illetve, hogy kifizessük a borsos vételárat.

Az átlagos S-osztálytól eltérően 50 óra helyett 50 nap alatt elkészülő S680 Guard extrák nélküli alapára 200 millió forint körül, Rolls-Royce magasságban alakul. Hiába no, a luxussal alaposan nyakon öntött, V12-vel megédesített guruló germán erődöknek alaposan megkérik az árát.

És bizony a kancellár-életérzést sem szokták olcsón mérni.

Mercedes S680 Guard
Mercedes
Mercedes S680 Guard
Mercedes
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.