Gazdaság HVG 2025. január. 10. 15:00

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Szépségtapasszal jelentette be a várható infláció alatti, 3,2 százalékos nyugdíjemelést és a havi nyugdíjak utalását a nemzetgazdasági miniszter pénteken. A háttérben pedig meghúzódik egy érdekes grafikon vonala.

Rövid Reels-videón részletezte a Facebookon nemrég debütáló Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a kormány által végrehajtott 3,2 százalékos nyugdíjemelést, a 13. havi nyugdíj visszaépítését. És hírt adott egyebek mellett arról is, hogy pénteken utalják a nyugdíjakat, mellesleg vizsgálják, hogyan tudnák a nyugdíjasok számára kiterjeszteni a Vidéki Otthonfelújítási Programot.

Az utóbbi szépségtapasz oka részben az is lehet, hogy a 3,2 százalékos nyugdíjemelés alatta marad a 2024-re várható 3,6-3,7 százalékos inflációnak. Az emelés tervezésekor – tavaly szeptemberben – még 3,2 százalékos inflációval számoltak, ami azonban végül többre sikerült, de a nyugdíjemelés mértéke maradt.

A felvétel hátterében pedig egy a Parlament csúcsainak kontúrjaira emlékeztető kiugrást mutató grafikon fedezhető fel, miközben a miniszter ajkait a következő szavak hagyják el: “A kormány viszont helyreállított”, amivel a 13. havi nyugdíjra utalt, amelyet négy éven keresztül fokozatosan – évenként egy-egy plusz hetet hozzáadva – építettek vissza 2021-gyel kezdődően. 

A grafikon ránézésre a holland gáztőzsde, a TTF gázárait ábrázolja (mint például az ezen a linken látható ábra). A magas kiugrás az oroszok által Ukrajna ellen 2022 tavaszán indított háború utáni energiaválságban elszálló tőzsdei gázárakat jelzi – amihez maga Moszkva is hozzájárult a gázcsapok manipulálásával. Ez az a csúcs, ami elhozta a rezsicsökkenetés csökkentését, és amihez képest most számolja a kormány azt, hogy a magyar háztartások – a nyugdíjasok is beleértve – mennyit spórolnak a rezsicsökkentéssel.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.