A 10,9 millió dollárból (2,9 milliárd forintból) megvalósult intézményben a legkorszerűbb orvosi eszközök várják a tevéket.
A tevék fontos részét képezik az Egyesült Arab Emírségek fekvő állam örökségének. A helyiek kedvelt szórakozásai közé tartoznak a tevefutamok és teveszépségversenyek, a helyi aukciókon pedig olykor több millió dollárért kel el egy-egy példány.
Mohamed Al Bulosi, a dubaji tevekórház igazgatója szerint a világon egyedülállónak számító intézmény célja részben ennek az örökségnek a megőrzése. Hozzátette, "gondoskodnunk kell a tevékről, ami nem csupán azt jelenti, hogy tenyésztjük és neveljük őket, hanem azt is, hogy képesek vagyunk orvosi ellátást biztosítani a számukra".
A múlt héten megnyílt kórház, amelynek személyzetét a világ minden tájáról érkezett állatorvosok alkotják, egyidejűleg 20 teve ápolására alkalmas. Az intézményhez egy kicsi versenypálya is tartozik, ahol az állatok erőre kaphatnak a beavatkozásokat követően.
A kórházat a lovak gyógyításánál használt eszközök alapján készített műszerekkel szerelték fel. Egy műtét ára 1000 dollárnál, egy röntgen vagy egy ultrahangos vizsgálat ára 110 dollárnál kezdődik. A kórház céljai között szerepel az is, hogy hozzájáruljon a tevék gyógyításának fejlődéséhez.