Kivetítették a dubaji Burdzs Kalifára, hogy „éljen Magyarország”
Sőt, az ATV ünnepi videója is helyet kapott a világ legmagasabb épületén.
Sőt, az ATV ünnepi videója is helyet kapott a világ legmagasabb épületén.
Rekordszámú letartóztatást hozó akció keretében számolt fel a dubaji rendőrség egy internetes csalószervezetet, amelyik ipari méretekben tévesztett meg gyanútlan embereket. A rendkívül szervezett rendőrségi akció jó eséllyel leveszi Dubajt a csalók térképéről, több más országban azonban az iparág él és virul, a hatóságok meg szinte tehetetlenek.
A férfi korábban már az utcán is megkörnyékezte a sportolót.
A magyar kormányfő három héten belül kétszer is járt az Egyesült Arab Emirátusokban, ahol korábban sohasem fordult meg – diplomáciai források szerint ez is azt mutatja, hogy Orbán Viktornak lapot osztottak a világ legfontosabb kérdéseiben, amelyek éppen az öböl menti országokban dőlhetnek el.
Több szempontból is előnyös lenne az a földalatti hálózat, ami a felszíni dugókat mérsékelné Dubajban. Ráadásul önvezető autók járnának benne.
A Mandiner főszerkesztőjének és az MCC főigazgatójának azt mondta, sokat gondolkozott, hogy elutazzon-e a Tucker Carlson-csúcsra, hiszen félnapos az út és még a Fradi-meccsről is lemaradt.
A miniszterelnök Dubajban beszélget rajongójával.
Az abu-dzabi székhelyű Eagle Hills bár úgy tűnik, hogy lecsúszott a rákosrendezői bizniszről, de közben sikerült tető alá hozniuk egy hatmilliárd dollár értékű projektet Grúzia több városában.
A szintén turistaként az Egyesült Arab Emírségekbe látogató lány azóta már be is töltötte a 18. életévét.
Volt munkaadója miatt került bajba.
Ha eddig nem gondolkozott azon, milyen íze lehet a vörösboros, darált húsos csokoládénak, akkor itt az ideje, hogy bepótolja a lemaradását.
A sport után a csokoládé lett az Egyesült Arab Emírségek új eszköze, amivel eltakarja a szemünk elől az emberi jogok tiprását, vélik a TikTokról indult édességdivat kritikusai. Tény, hogy a pisztáciakrémes-pirított tésztás csemege mindent leuralt, akkora trend lett, hogy már csempészik is, például Magyarországon át. Németország és Ausztria már teljesen letérdelt a divat előtt, pedig hamarosan akár be is tilthatják a dubaji csoki nevet.