2010. november. 30. 12:24 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 30. 12:57 Itthon

A Jobbik az SZDSZ-ből vezeti le Stohl András tévés visszatérését

A Jobbik továbbra is támadja a Nemzeti Színház igazgatóját, s mivel úgy érzik, a Fidesz vezette kormány nem kezdett bele a magyar kultúra és gondolkodás szükséges átalakításába, nekik kell ezt a "szabadságharcot" elkezdeniük. Pedig korábban úgy érezték, a Fidesz mellettük áll.

Pörzse Sándor jobbikos képviselő keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az utóbbi fél évben gyakorlatilag semmi sem történt a kultúra területén, miközben a teljes jobboldali szavazótábor szerint azt a "pusztítást, amit a kultúrában és a fejekben" az SZDSZ véghez vitt, orvosolni kell. A Jobbik kitart amellett, hogy Alföldi Róbert nem alkalmas a Nemzeti Színház vezetésére, szerintük le kell váltani tisztségéből. Pörzse Sándor közölte, hogy szerdán várnak tiltakozó nagygyűlésükre mindenkit, aki nem ért egyet a Nemzeti Színházban uralkodó szellemiséggel.

A képviselő károsnak tartja, hogy a szerinte egyébként tehetséges színész és műsorvezető, Stohl András vezetheti a Való Világ című műsort - "ami maga egy botrány" -, mert ez azt üzeni: bármit megtehet, akár bűnözhet is valaki, nem lesz következménye. Ezt a szellemiséget szerinte az SZDSZ terjesztette el Magyarországon.

Pörzse Sándor rádiós berkekből származó információira hivatkozva azt mondta, a Magyar Rádióban további 340 millió forint kifizetéséről van tudomása azon a nyilvánosságra került 162 millió forinton felül, amelyet prémiumként egyeseknek Such György távozása előtt utaltak át. Élesen bírálta, ami a Magyar Tudományos Akadémián - Hétköznapi nacionalizmus és nemzeti radikalizmus címmel -  közpénzen rendezett tanácskozáson történik, értékelése szerint "rasszistázzák ott a magyarokat", látens gyűlöletkeltés folyik. Mint mondta, kulturális forradalmuk keretében fellépnek majd a parlamentben és a nyilvánosság előtt azok ellen a jelenségek ellen, amelyek szerintük elfogadhatatlanok, és figyelni fogják a közpénzen támogatott kulturális jelenségeket.

Pörzse Sándor beszámolt arról, hogy míg a parlamenti folyosón vagy az ülésteremben fideszes képviselők egyes megnyilvánulásaiból úgy tűnik, támogatják a Jobbik bizonyos törekvéseit, például Alföldi Róbert ügyében, amikor döntést kell hozni, nem állnak melléjük.

Hirdetés