2010. november. 29. 07:54 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 29. 07:56 Itthon

A Nemzeti Színház igazgatója a parlamentben mondja el "védőbeszédét"

Elfogadta a parlament kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának meghívását Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház vezetője - adta hírül Novák Előd, a Jobbik alelnöke.

Közlése szerint a testület ülését az albizottság elnökeként ő maga hívta össze december 2-ra. Novák Előd a közleményben azt írta, hogy "a Nemzeti Színház igazgatójának leváltása című napirendre elfogadta a meghívást Alföldi Róbert igazgató is, aki így elmondhatja védőbeszédét". A Jobbik egy nappal korábban a Nemzeti Színház előtt tüntet Alföldi Róbert leváltásáért.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom már Réthelyi Miklós miniszterjelölti meghallgatásán sürgette a Nemzeti Színház vezetőjének leváltását, érthetetlennek tartva, egy "oly sok ízléstelen botrány ellenére" Alföldi Róbert megmaradhat ezen a kiemelkedő fontosságú poszton.

A jobboldali pártok legutóbb azt kifogásolták, hogy a román nemzeti ünnep alkalmából rendezvényt tartanak a Nemzeti Színházban. Az ügyet a Magyar Hírlap november 17-i száma hozta először nyilvánosságra. Mint írták: "szinte hihetetlen, de az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházban december 1-jén, a román nemzeti ünnepen előadást és állófogadást rendeznek. (...) 1918. december 1-jén tartották Gyulafehérváron a románok nagygyűlését, amelyen elfogadták a már megszállt Erdély egyesülését a Román Királysággal, megalakítva a Román Nemzeti Tanácsot".

Alföldi Róbert még aznap bejelentette: visszavonja a teátrum bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást a Budapesti Román Kulturális Intézettel. A főigazgató a közleményében azt írta: "a Nemzeti Színház vezetőjeként engedélyeztem, hogy a román nemzeti ünnep előestéjén, november 30-án, a Budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében ünnepi megemlékezést tartsanak a Nemzeti Színházban, és bérbe vegyék a Nagytermet." 

"Tettem ezt azon mély meggyőződésem alapján, hogy a két nemzet viharos történelme után, a román és a magyar nép a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz" - jegyezte meg."Sajnos rosszul mértem fel azt, hogy ezen döntésem félreérthető, és ezzel sok magyar ember érzését megsértem. Miközben továbbra is hiszek abban, hogy a múlt fájdalmait európai módon és felelősen kell feldolgozni, az egyik legfontosabb kulturális közintézmény vezetőjeként nem hagyhatom figyelmen kívül a kialakult helyzetet" - fogalmazott Alföldi Róbert.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.