A Jobbik is rárepült a készpénzhasználatra, ők a bért fizettetnék kézbe
Z. Kárpát Dániel a munkabér készpénzben való felvételéről nyújtott be törvényjavaslatot.
Z. Kárpát Dániel a munkabér készpénzben való felvételéről nyújtott be törvényjavaslatot.
Nem tetszett nekik az „identitáspolitikai jófej-fesztivál”.
48 éves korában elhunyt Nagy Ervin filozófus, a Mandiner munkatársa, a Jobbik egyik alapítója.
A Nemzeti Választási Bizottság november közepén már hitelesítette a népszavazási kezdeményezést, de azt egy magánszemély az utolsó pillanatban megtámadta a Kúrián.
Balassa Péter nem adja fel.
„Sebeket nem adok, vissza nem lövök” – fogalmazott az egykori pártelnök.
Megválasztották a Jobbik-Konzervatívok új elnökét a párt 33. tisztújító kongresszusán.
A párt szombaton tartja a tisztújítást.
Csupán 45 ezren szavaztak a pártra, ami lényegében a megsemmisülését jelenti. Gyöngyösi Márton mégsem tervez lemondani.
Bajban vannak a Tiszán túli ellenzéki pártok: a DK–MSZP–Párbeszéd szövetségnek legalább az EP-ből kimaradástól nem kell egyelőre tartania, a Momentum és a Mi Hazánk már billeg, a Kutyapárt viszont bezuhant, a többiek esélyeiről pedig beszélni is túlzás – derül ki a Medián e heti, ám még a televíziós viták előtti felmérésből.
Az egynapos matrica jelenleg 5150 forintba kerül, miközben a 10 napos 6460 forintba.
Adorján Béla az „Otthont, hitet, békét” feliratot írta a „No migration, no gender, no war” tábla hátoldalára, azt mondja, megfenyegette a polgármester.