2010. november. 18. 13:02 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 18. 13:25 Itthon

Nem száll le Alföldi Róbertről a Jobbik

A Jobbik véleménye szerint az igazgató "kuplerájjá züllesztette" a Nemzeti Színházat.

Szávay István, a párt országgyűlési képviselője, aki korábban vákumos pénisznövelőjéről vált hírhedtté, csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Alföldi Róbert lehetővé tette, hogy a román nemzeti ünnep előestéjén a Nemzeti Színházban fogadást rendezzenek Erdély és a Román Királyság egyesülésére emlékezve. December elseje a románság számára ünnep, Nagy-Románia létrejöttének évfordulója, a magyarságnak azonban nemzeti tragédia - mondta a jobbikos politikus.

Hozzátette: provokáció, hogy több millió magyar ember "idegen, sőt, ellenséges uralom alá helyezését" a magyar adófizetők pénzéből fenntartott közintézményben tervezik megünnepelni. "Ez olyan, mintha egy anya keresztelőt szervezne a halott gyermekének" - fogalmazott. Kitért arra, hogy noha Alföldi szerdán visszavonta engedélyét, ezt szerinte nyilvánvalóan pozícióféltésből, nem meggyőződésből tette, ezért a Jobbik továbbra is a színigazgató azonnali menesztését követeli a kormánytól.

Szávay István élesen bírálta Alföldi Róbert elmúlt évekbeli tevékenységét. Egyebek mellett azt mondta: "kuplerájjá züllesztette" a Nemzeti Színházat, rendezései "köszönőviszonyban sincsenek a magyar kultúrával". Úgy vélekedett: Alföldi "az obszcenitást, a perverzitást, a pornográfiát emelte művészi szintre; a Nemzeti Színházba látogatók homoszexuális Jézussal (...), a színpadon kisgyermekeket megerőszakoló öreg emberekkel találkozhatnak".

A Jobbik álláspontja, hogy amíg a kultúrairányítás "Alföldi Róbert-féle ripacsok, nemzetellenes árulók kezében van", valamint amíg "egy belpesti önjelölt értelmiségi réteg megszállva tartja a magyar kultúrát", addig nem beszélhetünk Magyarországon forradalomról - hangoztatta Szávay István.

Mint arról beszámoltunk: Alföldi Róbert közleményében szerda este azt írta, visszavonja a teátrum bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást a Budapesti Román Kulturális Intézettel.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.