De Phazz & Modern Art Orchestra
szeptember 23., Millenáris Teátrum

Mivel a heidelbergi Pit Baumgartner producer és kütyümágus által alapított DePhazz már lassan tíz éve kultzenekarnak számít, könnyen megtöltötték rajongóik a Millenáris Teátrumot. Mellettük ott voltak a MAO kedvelői, és azok a „párton kívüliek” is, akik kíváncsian várták, mi sül ki ebből a meglepő, de feltétlenül indokolt párosításból. Csalódni senkinek sem kellett; még Karl Frierson énekesnek sem, mert a koncert végére sikerült székükből felállítania, és táncolásra bírnia a jelenlévőket.

A DePhazz-drukkerek elégedettek lehettek, mert szinte minden nagy sláger elhangzott a Jazz Musictól, a Death By Chocolate-en, a Jeunesse Dorée-n és a Time Slips-en át a Mambo Craze-ig, melyek megszólalásig hasonlítottak önmagukra. A hazai csapat szurkolói elsősorban a kiemelkedő szólistateljesítményeknek örülhettek, hiszen Fekete-Kovács Kornél, Subicz Gábor, Bacsó Kristóf, Borbély Miklós, Ávéd János, Cserta Balázs is igencsak kitett magáért. A hangszereléseket nemhogy profi módon (náluk ez alapfeladat), de rendkívül lelkesen, felszabadultan szólaltatták meg, s még azt is bemutatták, hogyan kell big banddel improvizálni. A felépítésüket tekintve nem túl komplikált DePhazz-számokat sok helyütt felturbózták, színesebbé tették, tágabb tereket nyitottak nekik – amennyire erre lehetőségük nyílt. Úgy éreztem, ki lehetett volna még jobban is használni a MAO képességeit, anélkül, hogy az arranzsok „megették” volna a dalokat, s még több, a zenekar játékára jellemző izgalmas fordulatot, dinamikai emelkedést-esést lehetett volna csempészni a témák közé.

Ezt a produkciót egyébként már több európai big banddel is előadta a Pat Appleton énekesnővel, Friersonnal, Otto Engelhardt harsonással, Baumgartnerrel, valamint a saját basszusgitárosával és dobosával kiálló sztárcsapat, sőt lemezt is készítettek belőle a Frankfurti Rádió big bandjével kiegészülve. A ceremóniamester szerepét is magára vállalt Frierson bejelentése szerint a MAO vizsgázott a legjobban DePhazz-összesből – persze kétlem, hogy nem osztja ki minden este a fődíjat az éppen színpadon álló nagyzenekarnak, hisz ez show-elemnek is jó. Mindenesetre ez alkalommal közel járhatott az igazsághoz.

Amikor egy zenekar egyszer csak körbeér, és ismét saját számaihoz kezd visszanyúlni akár egy „best of”-válogatás formájában, akár unplugged vagy big bandre hangszerelt változatok gyűjteményes kiadásával, az jelzésértékű. Lehetséges, hogy kifulladóban az ötlet, mely szerint jazzes, funkos, soulos és latin zenei elemeket az electronica által kínált különféle ízekkel, a retro-őrület esztétikájának megfelelően vegyítve közkedvelt táncolható zene hozható létre, s mi a DePhazz utolsó nagy dobásának voltunk szem- és fültanúi? Ki tudja. Élveztük.

Bércesi Barbara
Gramofon Zenekritikai Műhely