Britten: A kis kéményseprő
Magyar Állami Operaház
Bemutató: szeptember 20.

Érdemes tisztázni: az éppen fél évszázaddal ezelőtt, 1949. június 14-én a suffolki Aldeburghban bemutatott előadás a Játsszunk operát! címet kapta. A zeneszerző munkásságának fontos része az, amelyik kifejezetten a gyermekeknek szól. Britten különös figyelmet szentel nekik, ebben nem szükséges mélylélektani okokat keresnünk – egyszerűen tudta, hogy az egyes gyerek kiszolgáltatott a felnőttek akaratának, ízlésének szinte minden korban és minden kontinensen. Ő a „neked ez lesz jó” parancs helyett az „ez lehet jó” javaslatot tette az Eric Crozier-val közösen alkotott műben is. Szándéka nem a leereszkedés, hanem a fölemelés volt.

Eredetileg három részre tagolódott a mű, a kétrészes, zömében prózai előzmény azt taglalja, hogyan fedeznek föl a gyerekek egy újsághírt, amely egy kis kéményseprő szörnyű megkínzatásáról szól. Majd miként határozzák el, hogy a drámai hírből operát írnak. A gyerekmunka egyébként hosszú ideig nemcsak ebben a szakmában volt rémséges gyakorlat Nagy-Britanniában, amikor a szigetországban már megszűnt, a gyarmatokon még nem.

© Kovács Dániel

Ám nem a gazdaságtörténeti és a szociológiai jelenségeket kell vizsgálnunk, hanem a darabot. Crozier hamar felismerte, hogy a kétrészes bevezető aránytalanná teszi az előadást ezért összevonta és erősen lerövidítette a műnek ezt a felét. Ennek ellenére A kis kéményseprő komponálása óta többnyire csak a zenés résszel hangzik el. (Mint például 2008-ban, a Zene Világnapján, az MTA dísztermében.)

Bata Rita, a bemutató rendezője éppen ellenkezőleg (bár egy részbe sűrítve), jócskán földuzzasztotta az első részt. Lefordította, pontosabban a jelen köznapi nyelvére ültette át a történetet. Szögezzük le: Bata Rita tehetséges koreográfus, ért a színpadon jelenlévők látványos mozgatásához, a tér használatához (az előadás lefedett zenekari árok tetején, a függöny előtt játszódik), de sem fordítóként, sem dramaturgként nem emelkedik saját, magas mozgásművészeti színvonalára. Az első rész zenei szerkesztését a rendkívül képzett Kerek Istvánra bízták, akinek régizenei háttere éppoly jelentős, mint színházi zeneszerzői munkássága. Valószínűleg pontatlan instrukciókat kapott, a rap-részletet természetesen elfogadja a „kis” és „nagy” néző, de a Kislány a zongoránál refrénű, émelyítő sláger idézése teljesen fölösleges. Hiszen az ifjú korosztálynak már nem mond semmit a dal, a felnőtteket meg elborzasztja, ez a fajta „zenei humor” inkább gatyaletoláshoz áll közel.

© Kovács Dániel

Szerencsére a második rész tökéletesen „működik”, a gyerekek nem mórikálják magukat, hanem kitűnően és sallangtalanul játszanak, énekelnek és mozognak. Bata Rita pszichológusként viszont elsőrendű, igaz, olyan nagyszerű zenei segítőket kapott, mint Bartal László karmester és a dalszínház gyermekkarát vezető Gupcsó Gyöngyvér. A felnőtt szereplők közül humorának szikárabb, ezért szerethetőbb oldalával tűnik ki Egri Sándor, és ha túlmozgásából valamicskét lefarag, a Miss Baggott-tot megszemélyesítő Sánta Jolán. Ágh Márton tornaterme tágasnak mutatkozik, és pazarul funkcionál, ahogy Hornyák István jelmezegyüttese is.

A hatás frenetikus: a gyerekek lelkes tapssal köszönik meg az előadást. Valószínűleg nem tudják, hogy jobban jártak volna, ha a terjengős első rész helyett a Noé bárkáját illesztik Sammy története mellé.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely