Gazdaság MTI 2021. szeptember. 09. 18:15

Újabb hajó feneklett meg a Szuezi-csatornában

Ezúttal egy panamai hajó zárta el az utat, de vontatóhajókkal sikerült viszonylag gyorsan kiszabadítani.

Ismét megfeneklett egy – panamai, ömlesztettáru-szállító – hajó a Szuezi-csatornában eltorlaszolva a forgalmas vízi utat - közölte a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA). A megfeneklett teherhajót vonatóhajókkal sikerült kiszabadítani.

A 225 méter hosszú, 32 méter széles, 43 ezer tonnás Coral Crystal ezt követően folytathatta útját Szudánba. A Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő útvonal jelenti Egyiptom legnagyobb bevételi forrását a turizmus mellett.

A mostani eset jóval kisebb bonyodalmat okozott, mint a 440 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Given konténerszállító hajó, amely március 23-án szorult be a csatornába.

Akkor a mentési művelet hat napig tartott, és még a csatorna medrét is kimélyítették, hogy kiszabadítsák a beszorult hajót. Az SCA szerint Egyiptom napi 12-15 millió dollárt veszített akkor a csatorna lezárásával.

A mentésnél egy ember életét vesztette, és a hat nap alatt 422 hajót kellett feltartóztatni, fedélzetükön több mint 26 millió tonna áruval. A tengeri kereskedelem számára okozott veszteségek elérték a napi 6-10 milliárd dollárt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?