Ezért pedig 11 ezer eurót, azaz mai árfolyamon mintegy négymillió forintot kapnak.
"Kislányt szülök az olaszoknak"
– mondja a 27 éves Ljuba a Le Figaro helyi tudósítójának az 1995 óta működő Feszkov Klinikán.
A fiatal nő aláírt egy szerződést a klinikával, mely szerint 11 ezer euróért minden jogáról lemond a születendő kislánnyal kapcsolatban. És hogy miként lehetséges ez? Ukrajnában legális a béranyaság, amely, mivel jóval jövedelmezőbb a legtöbb állásnál, sok fiatal nőnek biztosít megélhetést.
Az ügy nem újdonság, nemrég országos botrányt váltott ki, amikor kiderült, hogy több mint száz béranya szülte csecsemő várja "szüleit" egy hotelben Kijevben. (Nyitóképünk is ilyen csecsemőket ábrázol.) A koronavírus-járvány miatt ugyanis a leendő szülők nem jöhettek a csecsemőkért. A botrányt kiváltó videót egyébként egy olyan ügynökség tette közzé, amely évek óta szervezi a béranyaságot Ukrajnában és a kisfilmmel csak meg akarta nyugtatni a szülőket, hogy jól vannak a csecsemők.
Bár a béranyaság legális, most mégis sok szervezet, köztük persze az egyházak ítélték el a gyakorlatot és kérték egyben a kijevi parlamentet, hogy tiltsa be a béranyaságot. Érveik szerint ez is az oka annak, hogy az elmúlt 30 évben közel 10 millióval csökkent Ukrajna lakossága, de az is a tiltás mellett szól, hogy az üzletmenet nagy részben a helyi maffia kezében van, amely 40-60 ezer eurót kér a nyugati szülőktől – ennek pedig csak töredéke jut el a helyi fiatalokhoz.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.