Gazdaság hvg.hu/MTI 2020. július. 30. 16:06

Soha nem zuhant még ekkorát az amerikai gazdaság

Amióta negyedéves bontásban teszik közzé az Egyesült Államok GDP-adatait, egyszer sem volt a mostanihoz fogható visszaesés. Eközben az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma is újra nőni kezdett.

32,9 százalékkal zuhant a második negyedévben az év első három hónapjához képest az Egyesült Államok GDP-je – tette közzé a kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete. Ez a legrosszabb érték, amióta számolnak negyedéves GDP-adatokat, igaz, minimálisan jobb, mint amit az elemzők vártak.

Az egy évvel korábbihoz képest 9,5 százalékos a visszaesés.

A munkaügyi minisztérium pedig azt közölte: emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten is. 1,43 millió ember volt július 19. és 25. között, aki első alkalommal kért munkanélküli segélyt, 12 ezerrel több, mint egy héttel korábban.

Ahogy több állam is a járványügyi szabályok lazításáról döntött, újra nőni kezdett a fertőzöttek száma. Emiatt több helyen a hatóságok újra elrendelték a nem létfontosságú vállalatok tevékenységének felfüggesztését vagy éppen elhalasztották az újranyitást. Így elindult az elbocsátások második hulláma, miközben az USA-ban van a világon a legtöbb diagnosztizált koronavírus-fertőzött is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.