Gazdaság hvg.hu 2019. október. 29. 12:51

Ez a tíz leggazdagabb magyar település

Nagykovácsi kettőt előzve feljött a második helyre, Gödöllő helyett Dunakeszi került az első tízbe.

Most először jutott el az egy főre jutó magyar vásárlóerő az európai átlag 50 százalékáig – számolta ki a GfK. A kutatók elkészítették a leggazdagabb, 5000 fő feletti települések listáját is.

Az első helyen változatlanul Üröm áll, az ottani egy főre jutó vásárlóerő 63,8 százalékkal magasabb az országos átlagnál. Az első tíz helyen egy kivételével ugyanaz a tíz település szerepel, mint egy éve, mindössze Gödöllő esett ki, és Dunakeszi bejött helyette. Az élbolyban kis átrendeződés volt: Nagykovácsi a negyedik helyről feljött a másodikra, Budaörsöt és Solymárt megelőzve. Az is jól látszik, hogy a fővárosi agglomeráció a leggazdagabb, az első tíz helyezettből nyolc Budapest közvetlen közelében található.

A teljes elemzésből kiderül, hogy az egy főre jutó vásárlóerő évi 7416 euró, azaz az átlag magyarnak az adók levonása után havonta 203 ezer forint elkölthető jövedelme van. Budapesten az országos átlagnál közel 25 százalékkal nagyobb a fejenkénti éves vásárlóerő.

A 10 leggazdagabb, 5000 főnél nagyobb magyar település (az egy főre jutó vásárlóerő az országos átlag százalékában)

1. Üröm 163,8%

2. Nagykovácsi 148,7%
3. Budaörs 146,2%
4. Solymár 144,1%
5. Paks 140,4%
6. Szentendre 136,8%
7. Diósd 136,0%
8. Győrújbarát 135,6%
9. Törökbálint 131,8%
10. Dunakeszi 127,5%

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?