Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A szociális hozzájárulási adó – korábbi nevén munkáltatói járulék – csökkentése után a vállalatok összességében több szociális hozzájárulási adót fizetnek. Minél kisebb a teherviselő képességük, annál többet – mutatjuk, hogy miért.
Majdnem négy százalékkal (3,8) több járulékot és szociális hozzájárulási adót (szocho – korábban munkáltatói járulék) szedett be az állam idén április végéig, mint a tavalyi hasonló időszakban – derül ki az államháztartás április végi helyzetéről szóló kormányzati tájékoztatóból.
Több mint 1525 milliárd forint folyt be a munkát terhelő adókból az év első négy hónapjában, míg tavaly ilyenkor még csak nem egészen 1470 milliárd – jóllehet idén 27 százalékról 22-re csökkentette a kormány a szociális hozzájárulási adó kulcsát (a munkavállalói járulékok rendszere nem változott).
Mindez azt jelenti, hogy a vállalatok összessége több szociális hozzájárulási adót fizet, mint tavaly, a fennen hangoztatott adócsökkentés ellenére. Az adóteher emelkedése azonban nem egyformán érinti a cégeket, mint azt mindjárt látni fogjuk.
Adórendszer: nem az adókulcs a kulcs
Amikor az adórendszerről beszélünk, sokan az adókulcsra összpontosítanak, mint a rendszer legfontosabb jellemzőjére. Ez hiba, hiszen a fizetett adó az adóalap és az adókulcs százalékértékének a szorzata. Ha például az adóalap nulla, akkor 99 százalékos adókulcs mellett sem történik túladóztatás – sőt, semmiféle adóztatás sem. Ha az adó alapját pedig úgy választjuk meg, hogy kellőképpen magas az adózó tényleges jövedelmi-vagyoni helyzetéhez képest, akkor az alacsonynak tűnő kulcs mellett is tönkreteheti az adózót.
Az adóalap befolyásolható kedvezményekkel, korrekciókkal, kiegészítéssel (talán emlékszünk az szja 27 százalékos adóalap-kiegészítésére), s meghatározhatunk minimális adóalapot is, amit jelentősen megemelve komoly bevételnövekedéshez juthat az állam.
A munkát terhelő adóknál nyilvánvalóan a minimális adóalap megemelése kapta a főszerepet: idén a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal nőtt, mint arra az államháztartási tájékoztató is fölhívja a figyelmet. Béremelkedés persze magasabb bérszinteken is történt, illetve történhetett, de nyilván messze elmaradva a 15 százaléktól.
Kik fizetnek sokkal több szochót?
Nagyjából négyszázalékos béremelésig fizet ugyanannyi vagy kevesebb szochót a munkáltató, mint tavaly. E szint felett emeltek jóval a minimálbér, illetve a garantált bérminimum környékén foglalkoztatók. Azok a munkáltatók fizetnek tehát sokkal többet, ahol jellemzően alacsonyabbak a fizetések. Vagyis leginkább a hazai mikro- és kisvállalatok.
A vállalatméret Magyarországon ugyanis erősen összefügg a kifizetett bérekkel, mint az alábbi táblázat mutatja.
Az adatokat torzítja persze a trükközés, a „zsebbe fizetés”, ami könnyebben megoldható egy kisebb cégnél, mint egy nagyvállalatnál (trükkök egyébként a nagy cégeknél is előfordulhatnak – például a munka kiszervezése olcsó, feketén működő munkaerő-kölcsönzőknek), de aligha ez a fő oka az átlagfizetés és a vállalatméret közötti összefüggésnek. Sokkal inkább az úgynevezett hazai „duális gazdaság”, vagyis a világszínvonalú technológiával termelő, tőkeerős multinacionális nagyvállalatok és a hazai, alultőkésített, több szempontból elmaradott (tisztelet a kivételnek) kisvállalatok kettőssége.
A kisebb cégek nemcsak – átlagosan – sokkal kevesebb bért fizetnek, de sokkal kevésbé termelékenyek is, mint nagyobb méretű társaik – derül ki Palócz Éva tanulmányából, amely a TÁRKI 2016-os Társadalmi Riportjában jelent meg.
Palócz arra mutat rá, hogy a termelékenységi szakadék „nemcsak a külföldi és a belföldi vállalatok között tátong, hanem a belföldi vállalatok között is, hiszen a belföldi nagyvállalatok termelékenysége lényegesen magasabb a kisebb méretű vállalatokénál”.
Az itt leírtak együttesen tehát azt jelentik, hogy idén az alacsonyabb termelékenységű, alacsonyabb jövedelemtermelő képességű kisvállalatoknál átlagosan jóval nagyobb mértékben nőtt a szochóteher, mint a kiemelkedő termelékenységgel és jövedelemtermelő képességgel rendelkező nagyoknál.
Nagyvállalatok előnyben
A kormány legalább következetes, hiszen a társasági adó csökkentése is a relatíve jó jövedelemtermelő képességű nagy cégeknek jelentett érdemi adócsökkentést. Az adóteher csökkenésének közel 70 százaléka marad a nagyvállalatoknál, 14 százaléka a középvállalatoknál, míg a maradékon közel egyenlő arányban osztoznak a kis- és mikrovállalatok – állapítja meg Mosberger Pálmának az MNB honlapján elérhető tanulmánya.
Bár az Alaptörvény 30. cikke szerint „teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően mindenki hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez”, úgy tűnik, a valóságban nem éppen ezt az elvet követi az adópolitika.
Lehet minderre persze azt mondani, hogy nem baj, ha a gyenge jövedelemtermelő képességű cégek elbuknak, de valójában még ebben sem lehetünk biztosak. Sokkal inkább olyan kontraszelekció nyerhet teret, ahol az marad fenn, aki hajlandó beljebb lépdelni a „szürkezónába” – erre utal a GKI felmérése , amelyben a megkérdezett vállalatok 14-19 százaléka a csökkentette a hivatalos (és nem a valódi) munkaidőt a bérköltségek szinten tartása érdekében.
A kormány – ha leszámítjuk persze az ágazati különadókkal érintetteket – kifejezetten a nagyvállalatokat kedvezményezi az adópolitikájával. E politika nagy kockázata, hogy a kisvállalatok nem kapnak esélyt arra, hogy felnőve maguk is termelékeny nagyvállalatokká váljanak –ez a magyar gazdaság régi gondja, amit az adópolitika tovább súlyosbíthat. A kormány adófilozófiájának veszélyei különösen nagynak tűnnek az olyan hírek tükrében, mint hogy például az Adidas visszatelepíti a gyártását Ázsiából Németországba. A példát a dán bútorgyártó, a Jysk is követi. Az egyre automatizáltabb gyárakat ugyanis mind jobban megéri a felvevőpiacok közelébe telepíteni, a munkaerő költsége egyre kevésbé fontos. Ez minden feltörekvő „összeszerelő országnak” rossz hír. Ezért hibás minden olyan adópolitika, amely kizárólag a multinacionális iparvállalatok bevonzására és marasztalására koncentrál, s elfelejti segíteni a hazai kisvállalatok közép- és nagyvállalatokká válását.
Felvethető persze mindezek ellenében, hogy a minimálbér emelése méltányossági kérdés is, s a nettó minimálbér még így sem éri el a létminimumot (amit a KSH már nem mér, a Policy Agenda viszont megteszi.) A minimálbér emelése azonban nem szükségszerűen jár együtt a kisvállalatok adóterhének növekedésével, hiszen adókedvezmények célzott nyújtásával ez elkerülhető. Az Európai Uniónak ráadásul –az ágazati adóktól eltérően – nincs kifogása a kkv-knak nyújtott adókedvezmények ellen.
Kata és kiva |
Vannak kisvállalati adózási formák, ahol nem kell a szochót megfizetni. Egyik ilyen a kata, ahol a vállalkozónak saját kivétje után nem fizet szochót (sem), de ha van alkalmazottja, az ő bére után már fizetnie kell a szochót. A kata valójában még a megnövelt bevételi határral is inkább az önfoglalkoztatás kedvezményes formájának tekinthető, mint egy valódi többfős vállalkozás reális adózási opciójának. A másik a kiva (kisvállalati adó), amelynek a belépési feltételeit ugyan a katásoknál nagyobb pályán játszó mikro és kisvállalkozásokra szabták, ám a konstrukció mégsem sikerült vonzóra: még mindig csak tizenpárezer vállalkozás alanya a kivának. Ebben szerepe lehet annak is, hogy a kifizetett bérek után mindenképp meg kell fizetni a kivát, ez a minimális adóalap. Így azonban már sokkal kevésbé csábító a lehetőség, hogy nem kell a bérek után szochót fizetni. |
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
