Az Együtt gyulai választókerületi elnöke szerint nem utasította vissza az ügyészség a Simonka György ellen tett feljelentését, hanem arról tájékoztatták, hogy az ügyben már nyomoznak, és annak eredményét közlik majd vele.
A sajtóban megjelent hírek után kérdezett rá Hadházy Ákos LMP-s politikus Polt Péter legfőbb ügyésznél, hogy van-e büntetőeljárás folyamatban Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ellen költségvetési csalás vagy más gyanú miatt, ahol a képviselő érintettsége rokoni szálak vagy gazdasági érdekeltségek miatt felmerült. Korábban az RTL Híradó számolt be arról, hogy az ügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz Simonka György ügyében.
A nyomozás ténye úgy derült ki, hogy az Együtt Békés megyei elnöke, Bod Tamás feljelentést tett Simonka ellen csődbűntett miatt, miután a képviselő saját unokahúgának adta el a házát egy agrárvállalkozása csődbe menésekor, hogy ne tudják behajtani rajta a tartozást. Az ügyészségtől közölték azonban, hogy az ügyet "szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán" egy már folyamatban lévő költségvetési csalás bűntette miatti nyomozásban vizsgálják".
Simonka az ügyében folyó eljárásokról azt mondta: az Együtt politikusai mindenféle mondvacsinált ügyekben feljelentgetik, ezeket az eljárásokat le kell folytatni, ő pedig általában akkor értesül ezekről, mikor kiderül, hogy alaptalanok és megszüntetik azokat.
Polt Péter válaszában azt írta: Simonka György országgyűlési képviselő, így ellene csak akkor lehetne büntetőeljárást folytatni, ha az Országgyűlés felfüggeszti mentelmi jogát, "Simonka György országgyűlési képviselővel kapcsolatban a mentelmi jog felfüggesztését az ügyészség nem indítványozta."
Bod Tamás: „úgy teszek, mintha egy normális országban élnék”
Az Együtt gyulai választókerületi elnöke szerint nem utasította vissza a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYFÜ) a feljelentését, amelyet fedezetelvonás gyanúja miatt tett a fideszes Simonka György ellen. A KNYFÜ válaszában azt írták, hogy "szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán már költségvetési csalás ügyében nyomoznak”, és ennek lezárásáról, eredményéről értesítik majd.
Akinek visszautasítják a feljelentését, azt utólag nem értesítik – jegyezte meg Bod Tamás a hvg.hu-nak küldött levelében.
Cáfolta azt is, hogy Együtt „mindenféle feljelentéseket” tett volna Simonka György ellen. Ő egy feljelentést tett idén november 14-én, arra érkezett az ügyészség előbb említett válasza, így a fideszes képviselő nyilatkozata szerinte nem fedi a valóságot.
Egy nyomozás és/vagy büntetőeljárás során egy-egy személy meggyanúsítása az utolsó mozzanatok egyik, így „ebben az esetben is így kell kezelni Simonka nyilatkozatait és Polt Péter Hadházy Ákos mostani kérdésére adott válaszát” – jelezte.
Bod Tamás levele végén megjegyezte: „úgy teszek, mintha egy normális országban élnek, ahol minden szerv, így az ügyészség is szakmai szempontok mellett teszi a dolgát”.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.