A Brexit után honnan lesz pénz a magyar térkövekre? Jön az alapnyugdíj? Látta már a FHB vezérét rövidnadrágban? Ki tervezi meg a jövő városait? Ez a hvg.hu gazdasági rovatának heti összefoglalója.
2030–2040-re a nyugdíjak helyettesítési rátája 50 százalékra is csökkenhet, ami azt jelenti, hogy az aktív évek idején megszokott jövedelem kevesebb, mint felével számolhat a munkavállaló időskori ellátásként ” – mondja Matits Ágnes nyugdíjszakértő, aki szerint már azoknak is jelentős életminőség-romlással kell számolnia, akiknek viszonylag normális volt a fizetésük, de nem készültek fel az időskori éveikre. Mivel azonban egyre magasabb azon nyugdíjba vonulók aránya, akik életük jelentős részében minimálbérre voltak bejelentve, drasztikusan megemelkedhet azok száma, akik minimális nyugdíjat kapnak majd. Ez pedig könnyen szociális katasztrófához vezethet.
A hét képe:
A jövő városainak inkubátorházát alkotta meg az Európai Unió azzal, hogy elfogadta az Amszterdami Paktumot. Mivel a városokban koncentrálódik az európai lakosság hetven, a gazdasági teljesítmény 85 százaléka, ugyanakkor a legtöbb szociális probléma is ebben a környezetben csúcsosodik ki, ideje volt kitalálni egy olyan programot, amely kifejezetten a városok jövőbeli szükségleteire koncentrál. Az EU 12 témában vár együttműködő önkormányzatokat a helyi gazdaság felpörgetésétől a migráció kezelésén át a lakhatási gondok megoldásáig, akiknek javaslatokat kell tenniük a legkedvezőbb szabályozói környezetre,valamint jó gyakorlatokra, amiket aztán Európa-szerte elterjesztenének.
Sok, akár 240 ezer tonna görögdinnye is terem majd idén idehaza. Az összesen 5300-5500 hektáron termesztett édes gyümölcsből a hazai szükségleten kívül leginkább Németországba, illetve Szlovákiába, Csehországba és Lengyelországba szállítanak majd a kereskedők. Haszonra az tehet majd szert – mondta Dorcsinecz Balázs, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács zöldségtermelői főbizottságának elnökségi tagja –, aki a kilónként 110 egységár felett tud majd maradni.
Egy kecskeméti hangárban kifejlesztettek és összeraktak egy kétüléses sport- és oktató repülőgépet, amely már most világszám, és nagyon úgy fest, pár éven belül letarolhatja saját világpiacát. Öt éve még papíron sem létezett a Fusion 212, ma már több százat azonnal el tudnának adni a Siemensszel közösen fejlesztett magyarelektromos karbonrepülőgépből. Az e-repülő a legnagyobb európai repülési szakkiállításról elhozta megkapta az innovációs csúcsdíjat is.
Akár 500 millió forintos nyereséget is elkönyvelhet Wáberer György fuvarozó cége azok után, hogy a héten megjelent és hatályba lépett egyik kormányhatározat illetékmentessé tette a lízinggel szerzett kamionokat A Waberer's vezetője, aki egyben a közúti fuvarozás fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott is, részt vett a törvényelőkészítésben, nem mellesleg cégének mintegy 2500 lízingelt kamionja van.
A Suzuki Motor Corp. szerdai közleménye szerint Szuzuki Oszamu elnök-vezérigazgató és Honda Oszamu alelnök is vállalta a felelősséget az üzemanyag-fogyasztási értékek megállapításában történt szabálytalanságok miatt, és visszaadták a megbízatásukat. Az autógyár 26 modelljénél, összesen 2,14 millió autónál alkalmazott nem a japán szabványnak megfelelő eljárást a fogyasztási értékek meghatározására. A Szuzuki Motor a mérési szabálytalanságok miatt az egész cégvezetés fizetését csökkenti.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.