Gazdaság hvg.hu/MTI 2015. május. 22. 14:31

Matolcsyék támadásnak veszik a Magyar Nemzet cikkét

A kormányoldalon bojkottált lap kétségbe vonta a jegybank állítását, hogy nincs sok panasz a devizahitelek elszámolásánál. Gyakorlatilag rendkívüli sajtótájékoztatót rántott össze az MNB, hogy helyre tegye a Nemzetet.

Gyakorlatilag rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Magyar Nemzetben megjelent cikk miatt.

A lap – amelyet kormányoldalon az Orbán–Simicska-háború miatt bojkottálnak – reggeli cikkében megkérdőjelezte a jegybanknak a devizahiteles elszámolással kapcsolatos retorikáját. A jegybank azt kommunikálja, hogy alig panaszkodnak az emberek, a jegybank szerint ahhoz képest, ahány ember kap elszámoló levelet, kevés a konkrét panasz. A Magyar Nemzet azt írja, hogy félrevezető ez, ugyanis a jogszabályban rögzített határidők miatt az adósok többsége a panasztételt egyelőre nem is tehetné meg, legalábbis még nem fordulhatnak a jegybankhoz.

„A devizahiteleseknek ugyanis az elszámolás kézhezvétele után 30 nap áll rendelkezésükre, hogy megkeressék a hitelezőjüket; ha nem értenek egyet a kimutatással, csak a válasz megérkezése után vitathatják meg az ügyüket az MNB-nél. Ráadásul a pénzügyi intézményeknek további 60 napjuk van arra, hogy elbírálják a hitelesek panaszait, vagyis az elszámolás kézhezvételétől számítva akár 90 nap is eltelhet, mire az adósoknak lehetőségük lesz a jegybankhoz fordulni. Az említett kétmillió fogyasztó esetében tehát legalább 1,3 millió adós esetében biztosan nem telt le még a jogszabályban rögzített 30 napos határidő sem, a posta ugyanis május elején jelezte, hogy 1,3 millió adós még nem kapta meg az elszámolást. A panaszok valós száma tehát csak hónapok múlva fog kiderülni” – írja a lap.

A jegybank ma kora délutánra sajtótájékoztatót rántott össze. Címe az volt: Reagálás a Magyar Nemzet valótlan támadásaira a banki elszámolási-forintosítás témájában.

Ott elmondták, hogy az MNB mellett működő Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központhoz több mint 11 ezer megkeresés érkezett a devizahiteles elszámolással kapcsolatban, a Pénzügyi Békéltető Testülethez pedig 323 ügyfél adott be panaszt a legfrissebb adatok szerint. Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője és Szabó József, a fogyasztóvédelmi központ igazgatója is hangsúlyozta, hogy még az elszámolási folyamat elején tartanak. Szabó József szólt arról is, hogy a pénzintézetekhez eddig 18 ezer panasz érkezett, a legtöbb az autóhitelekkel kapcsolatban, csak ezt követik a devizaalapú jelzáloghitelekkel összefüggő kifogások.

Mindenesetre sok devizahiteles átverve érzi magát, sokan nem értik, miért csak annyival csökkent a tartozásuk vagy a törlesztőrészletük (van, akinek egyáltalán nem), amennyi a bank által kiküldött elszámoló levélben van – erről tanúskodnak a hvg.hu-hoz beérkezett olvasói levelek.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.