Világ hvg.hu 2025. január. 08. 21:30

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

Több száz gyerek is életét veszítette már az orosz-ukrán háborúban az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint.

Több mint 12 300 civil halt meg az ukrajnai háborúban azóta, hogy Oroszország közel három éve megindította az inváziót – írta meg a Reuters egy ENSZ-tisztviselő szerdai beszámolója alapján.

A tisztviselő kiemelte a szervezet szerdai ülésén, hogy a halálos áldozatok száma lényegesen megugrott a drónok, nagy hatótávolságú rakéták és siklóbombák használata miatt. Oroszország csak novemberben kétezer nagy hatótávolságú drónt használt.

Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az ukrajnai civil halálesetek száma 30 százalékkal, 574-re emelkedett 2024 szeptember-novembere között az előző évi adatokhoz képest. Az ENSZ emberi jogi főbiztos-helyettese arról is beszámolt, hogy a civil áldozatok közül 650 gyerek. Majd kiemelte, hogy valószínűleg ennél is több áldozatot követelhetett már a háború, ugyanis a statisztikájuk csak azokat a számokat tartalmazzák, amiket a szervezet biztos forrásból tudott ellenőrizni.

Oroszország küldöttje, Evgeniy Ustinov vezető tanácsos elfogultnak nevezte a jelentést, és azt állította, hogy Ukrajna bűneit mentegetik benne. Moszkva tagadta, hogy bármikor kifejezetten civileket célzott volna a háború kitörése óta.

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

A rendszerek olyan kulcsfontosságú objektumokat védtek, mint például a Kercsi híd.

A nyitókép forrása: Nina Liashonok / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.