A Fidesz korábbi pártpénztárnoka és 2015-ig egyik fő oligarchája, Simicska Lajos bizalmasaként ismert Vida Ildikó több Mészáros-cég vezetőségében is helyet foglal.
A volt NAV-vezért 2014 őszén sújtotta beutazási tilalommal az Egyesült Államok öt másik magyar kormányzati tisztségviselővel, illetve a „kormányzathoz közel álló személlyel” együtt, mert „korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak” – közölte akkor az amerikai külügyminisztérium. Vida el is ment egy előre nem egyeztetett időpontban az akkori amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjéhez, André Goodfriendhez, az akkor még független sajtóként működő Hír Tv erről szóló emlékezetes videójában pedig tolmácsot kért a beszélgetéshez.
Vida elismerte ugyan, hogy szerepel a listán, de az adóhatóság éléről csak jóval később, 2015 augusztusában távozott, tehát több hónappal azután, hogy pártfogója, Simicska Lajos (aki addig a Közgéppel tarolt az építőipari közbeszerzéseken) szembefordult Orbán Viktorral.
Vida ezt követően több Simicska-cégben is megfordult: felügyelőbizottsági tag volt Simicska és Nyerges Zsolt közös agrárcégében, a Mezort Zrt.-ben, 2017-ben pedig az igazgatóság elnöke lett. A Közgépet is vezette egy időben Nyerges távozása után.
A 2018-as választás után Simicska Lajos cégei (Nyerges közvetítésén keresztül) fokozatosan átkerültek Mészáros Lőrinchez, így Vida Ildikó is része lett a Mészáros-birodalomnak – írja a 24.hu. A lap szerint a volt NAV-vezető „az időközben a Mezortot (is) beolvasztó, Magyarország talán legnagyobb agrárportfólióját összefogó Talentis Agro Zrt.-ben máig igazgatósági tag”.
Ezen kívül 2018 óta vezérigazgatója a Pro-Aurum Vagyonkezelő Zrt.-nek, amely Simicska média- és hirdetési portfóliójának vagyonkezelését intézte – ez a cég 2019-ben került Mészároshoz.
Vida egy másik Mészáros-érdekeltségű vagyonkezelőben, a Pro-Ráta Holding Zrt.-ben is vezérigazgató – jegyzi meg a lap.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.