2014. december. 25. 10:07 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 25. 10:10 Gazdaság

Örülnek a trendfordulónak a biztosítók

Biztató jelek mutatkoztak 2014-ben a hazai biztosítási piacon, és várhatóan 2015-ben is folytatódik a növekedés - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke.

Igaz, hogy még csak az első három negyedéves eredményeket ismerik, de örömteli, hogy a tavalyi trendforduló után idén is növekedés látszik a piacon. Ha a szeptemberrel záruló időszakot összevetjük a tavalyi év első 9 hónapjával, akkor elmondhatjuk, hogy hosszú idő után ez az első olyan időszak, ahol minden fontos részszegmens növekedni tudott.

Igaz ez a vagyonbiztosításokra, amelyek 3,3 százalékkal, a gépjármű biztosításokra, amelyek 5,2 százalékkal, az egyszeri-  valamint a  folyamatos díjas életbiztosításokra is, amelyeknél 4,1 illetve 2,6 százalék volt a növekedés - ismertette az adatokat az elnök.

A január elsején megváltozott adózási törvényeknek köszönhetően, a nyugdíjbiztosításokra igénybe vehető adókedvezmény jó hatással volt a folyamatos díjas életbiztosítások, ezen belül is a nyugdíjbiztosítások piacára. A Mabisz adatai alapján már 45 ezer ügyfél döntött az öngondoskodás ezen formája mellett.

A legnagyobb nem életbiztosítási piac, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoké (kgfb). Ezekről Pandurics Anett elmondta, hogy idén 142 ezerrel több kgfb-szerződést regisztráltak a biztosítók, mint egy évvel korábban. Nőtt a forgalomba helyezett új és használt gépjárművek száma, így a kgfb díjbevétel is enyhén emelkedett. A díjemelkedés ellenére az Európai Unión belül továbbra is Magyarországon a legalacsonyabb a kötelező biztosítás díjszintje. Az éves átlagdíj alig valamivel haladta meg a 20 ezer forintot szeptember végén. Ebben ugyanakkor szerepelnek a magasabb díjú tehergépjárművek, vontatók, buszok is. A személygépjárművek átlagdíja éves szinten nem haladja meg a 13-14 ezer forintot - emelte ki az elnök. A gépjárműállomány növekedése ugyanakkor nem járt együtt a casco biztosítások számának növekedésével. Idén kevesebb, mint 800 ezer casco-biztosítást kezeltek a biztosítók. Amennyiben 2015-ben folytatódik az újautó értékesítés felfutása, az várhatóan pozitív hatással lesz a casco biztosítások piacára is, így ebben a szegmensben is megindulhat a növekedés - tette hozzá a Mabisz elnöke.

A jövő évi növekedési kilátásokra rátérve a Mabisz elnöke kiemelte, hogy a vagyonbiztosítások területén - azon belül is az ipari vagyon- és felelősségbiztosítások esetén - lehet számítani bővülésre. Különösen a veszélyes tevékenységet végző ipari üzemeknél nagy az alulbiztosítottság, ezért ezen a téren lát fejlődési lehetőséget.

A szakmai és általános felelősségbiztosítások területén évről évre lassú, folyamatos fejlődés látható, ami várhatóan 2015-ben is folytatódik majd. Ezen belül a vezetői felelősségbiztosításoknál már 2014-ben látszott az elmozdulás, amiben valószínűleg számottevő szerepet játszott az új polgári törvénykönyv 2014. márciusi életbe lépése, amelyben módosultak a vezetői felelősségi szabályok, ennek köszönhetően - rövid ideig - ez a termékkör fókuszba került.

Az életbiztosításoknál várhatóan tovább tart majd a nyugdíjbiztosítások térhódítása. A biztosítótársaságok és a Mabisz is jelentős erőforrásokat fordít arra, hogy minél szélesebb körben ismertek legyenek a nyugdíjbiztosítási termékek előnyei. Pandurics Anett szerint ha mindezek teljesülnek, akkor egy év múlva az ideihez hasonló növekedési számok várhatók a biztosítási piacon.

* * * Gondoskodjon családja anyagi biztonságáról nehéz helyzetben is

A jelenlegi nehéz, bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabb a család anyagi védelme. A Bankmonitor Biztonság biztosítás választásával nehéz helyzetben a családnak legalább a hitelei törlesztésével nem kell foglalkoznia.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.