Túlkínálat is lehet idén olajból, az iraki és líbiai válság ellenére
Mérsékelte idei olajkereslet-növekedési előrejelzését az IEA nemzetközi energiaügynökség.
A változtatást részben az első negyedévi, vártnál alacsonyabb globális olajfelhasználás miatt hajtották végre, részben pedig azért, mert a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csökkentette a világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését.
Az IEA havi rendszeres piaci jelentésében az olajkereslet-növekedési előrejelzését az idei évre napi 180 ezer hordóval, napi egymillió hordóra csökkentette. Az alacsony észak-amerikai és európai kereslet miatt az idei második negyedévben mindössze napi 700 ezer hordóval nőtt az olajfelhasználás, több mint két éve a legalacsonyabb mértékben - írja a jelentés.
A dokumentum szerint a felhasználás második negyedévi csökkenése, a fejlett országok finomítóinak júniusi teljesítménycsökkenése, valamint a készletfeltöltő kínai importban hirtelen bekövetkezett csökkenés bőven ellentételezte az olajtermelő régiókban jelentkező geopolitikai feszültség kínálatot veszélyeztető hatását.
"A líbiai, iraki és ukrajnai fegyveres konfliktus ellenére az olajpiac ellátottsága jobban alakult a vártnál, az Atlanti térséget pedig egyenesen túlkínálat jellemzi" - írja a jelentés. Júliusban az OPEC termelése napi 300 ezer hordóval, napi 30,44 millió hordóra, öthavi csúcsra emelkedett, mivel Szaúd-Arábia növelte termelését és Líbiában is helyreállt a termelés.
Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajexportőre, napi 230 ezer hordóval, napi 10,01 millió hordóra növelte termelését júliusban, szeptember óta a legmagasabb szintre. Líbia pedig termelését napi 430 ezer hordóra duplázta. Mindez ellentételezte az iraki, iráni és nigériai termelés kiesését.
Az Atlanti olajpiaci megfelelően el van látva, úgyhogy a líbiai termelésnövelés nehezen talál vevőre - mutat rá az IEA piaci elemzése. "Sokan árcsökkenést várnak rövid távon a líbiai termelés növekedése miatt" - teszi hozzá. Az iraki és ukrajnai helyzet változatlanul kockázati tényező, a piac azonban bízik benne, hogy az OPEC képes lesz fedezni a keresletnek az év második felében várható növekedését - jelzi az IEA.
Az év második felében a világpiaci napi 30,8 millió hordós keresletet támaszt majd az OPEC termelése iránt, magasabbat az IEA előző havi, júniusi előrejelzésénél. Éves átlagban az OPEC-olaj iránti kereslet azonban napi 29,9 millió hordóra csökken a korábbi előrejelzésben kilátásba helyezett 30 millió hordóról.
A globális olajkereslet 2015-ben napi 1,3 millió hordóval emelkedik majd, napi 90 ezer hordóval kisebb mértékben az IEA előző havi piaci elemzésében jelzettnél.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.