2013. október. 29. 09:07 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 29. 09:05 Gazdaság

Inkább lefelé mozdulhat ma a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,49 pontos emelkedéssel, 18 765,54 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,26 százalékkal erősödött.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője mérsékelt, fél százalék körüli esésre számít a magyar tőzsdén, mivel tegnap a nemzetközi piacokon inkább a negatív hangulat volt jellemző. Emelkedést okozó tényező nem látszik, a tengerentúlon több makroadat mellett gyorsjelentéseket hoznak nyilvánosságra, míg itthon kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa - ismertette. Véleménye szerint a kamatdöntés a piac mozgását érdemben nem befolyásolja.

Ezzel szemben Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője oldalazásra vagy inkább kivárásra számít kedden a BÉT-en. Ha a kormánynak a devizahitelekre vonatkozó mentőcsomagjával kapcsolatban új részletek látnak napvilágot, az hatással lesz az OTP árfolyamára - tette hozzá. Véleménye szerint könnyen lehetséges, hogy emiatt a részvény árfolyamában nagyobb mozgás következik be.

Az OTP részvényeire a Goldman Sachs új célárat jelentett be kedden: 4850 forintra csökkentette és semlegesre ajánlja a bankpapír részvényeit, annak ellenére, hogy a célár 10 százalékos felértékelődési potenciált tartalmaz. Kiemelte, hogy az elemzők többsége 20 bázispontos kamatcsökkentésre számít a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülésén.

A nullás amerikai zárás után nullás európai nyitás jöhet, a magyar piacon továbbra is a devizahiteles tervek mozgathatják az OTP-t - vélekedett Balásy Zsolt, az MKB részvénystratégája. Hozzátette: könnyen lehet, hogy a hétfői után kedden is inkább lefelé veszi az irányt a tőzsde.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 132,40 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 18 717,05 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol ára nem változott, 14 950 forintot ért, 719,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 2,78 százalékkal 4375 forintra csökkent, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,35 százalékkal 301 forintra erősödött, forgalma 812,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama nem változott, 4180 forintot ért, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 2,3 milliárd forintos forgalom mellett 25 forinttal, 0,09 százalékkal 27 775 forintra esett.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.